_

Kína fogadja a népirtással vádolt szudáni elnököt

Számos jogvédő csoport kritikája ellenére Peking továbbra is kitart amellett, hogy vendégül látja a tervek szerint jövő héten Kínába érkező Omar al-Bashir szudáni elnököt, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsot adott ki – jelentette a BBC.

Hong Lej (Hong Lei), a kínai Külügyminisztérium szóvivője szerint minden joguk megvan ahhoz, hogy meghívják országukba a Peking támogatását évek óta élvező szudáni vezetőt. Hong emlékeztetett rá, hogy „Bashir elnök számos alkalommal járt különböző országokban, ahol általában meleg fogadtatásban részesítették”. Az elfogatási parancs kiadása óta Omar al-Bashir látogatást tett Eritreában, Líbiában, Egyiptomban és Katarban is, amely országok – Kínához hasonlóan – nem tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. A szudáni államfőt ugyanakkor Kenyában sem tartóztatták le, holott az ország részese a törvényszéknek, így kötelessége lett volna végrehajtani a parancsot. A Guardian értesülései szerint az Afrikai Unió felszólította a tagállamokat, hogy ne tegyenek eleget a parancsnak.

A szudáni elnököt háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel, valamint népirtással vádolják, de mivel Kína sem szerződő fele a Nemzetközi Büntetőbíróság felállításáról szóló római statútumnak, így a kiadott elfogatási parancsot teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja. Ennek ellenére az Amnesty International felszólította Pekinget, hogy tartóztassa le a szudáni vezetőt, ugyanis ellenkező esetben „Kína népirtással és háborús bűncselekménnyel vádolt potenciális bűnözők menedékhelyévé válik”.

A két ország jövő heti találkozóján főleg a bilaterális kapcsolatok javítása és kiszélesítése lesz napirenden, de szóba kerül Szudán kettéválása és ehhez kapcsolódóan Dárfúr kérdése is. Kína politikai és gazdasági érdekeltsége az afrikai országban igen jelentős: Peking mindig is az egyik legfontosabb támogatója volt a kartúmi kormánynak, a 2008-as pekingi olimpia után békefenntartókat küldött Dárfúr régióba. Emellett a kínai befektetések révén Szudán ma már Kína harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere az afrikai kontinensen.

Peragovics Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás