Fukusima: súlyosabb a helyzet, mint gondolták

A japán Atomenergiai és Ipari Biztonsági Ügynökség jelentése alapján a fukusimai radioaktív kibocsájtás a korábbi becslések kétszerese, míg egy, a Yomiuri Sinbun birtokába jutott kormányzati dokumentum szerint a három balesetet szenvedett reaktor jóval komolyabb sérüléseket szenvedett, mint amiről eddig tudni lehetett. A japán kormány komoly atomenergia-biztonsági reformok végrehajtására tett ígéretet, fontolóra vette az evakuációs zóna kiterjesztését, és elrendelte a strandok ellenőrzését is.

A japán Atomenergiai és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) hétfői jelentésében arról számolt be, hogy a fukusimai baleset következtében a levegőbe jutott radioaktív anyagok mértéke a korábbi becslések több mint kétszeresére tehető. Az erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (TEPCO) vállalat által a balesetet követően mért adatok felülvizsgálatával készült állásfoglalás szerint összesen 770 ezer terabecquerelnyi radioaktív anyag szabadult ki az erőműből. A TEPCO korábban 370 ezer, míg a japán Miniszterelnöki Hivatal Atombiztonsági Bizottsága 630 ezer terabecquereles kibocsájtást valószínűsített. A 1986-os csernobili atomkatasztrófa során 5,2 millió terabecquerelnyi sugárzó anyag került az atmoszférába.

Egy, a Yomiuri Sinbun birtokába jutott, a Nemzetköz Atomenergia-ügynökségnek (IAEA) címzett kormányzati dokumentum szerint ráadásul a balesetben érintett három reaktor jóval komolyabb sérüléseket szenvedett, mint amiről eddig tudni lehetett. A jelentés arról számol be, hogy az 1–3-as blokkokban a fűtőelemek „átolvadtak” a reaktortartály fenekén, és jelenleg a reaktort körülvevő konténment alján helyezkednek el. A hatóságok azt már jó ideje elismerték, hogy a tartályok megsérültek, ugyanakkor az eddigi jelentések csak radioaktív víz szivárgásáról szóltak, míg a TEPCO arról számolt be, hogy a sugárzó olvadék a reaktortartályok alján helyezkedik el. Az „átolvadásról” szóló információkat egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg.

Az Asahi Sinbun híre szerint az erőműben május végén nagyjából 105 ezer tonnányi sugárszennyezett víz volt, mely további 720 terabecquerelnyi radioaktivitást tartalmaz. A jelenlegi becslések szerint ez decemberre a kétszeresére növekedhet, ugyanakkor a víz megtisztítására használandó rendszert csak a jövő héten tervezik beüzemelni, és az is csupán napi 1200 tonna folyadékot tud majd megszűrni – ráadásul arról sem született még döntés, hogy a kiszűrt anyagokat hol helyezzék el. Tovább nehezíti az erőmű stabilizálását, hogy pár napja az egyik reaktorépületben rekordmagas sugárzást mértek.

A NISA jelentése azt is megállapította, hogy a Fukusima-1 erőmű egyes és kettes blokkjának reaktortartályai jóval korábban rongálódtak meg, mint azt korábban gondolták. A dokumentum szerint az egyes blokk reaktortartálya már öt órával a földrengést követően, március 11-én este megsérült, míg ugyanez a kettes blokkban március 14-én este (80 órával a természeti katasztrófa után) történt meg. A TEPCO szerint azt egyes blokk tartályán március 12-e reggel, a kettesén pedig csak 16-án reggel keletkezett rés, ugyanakkor a hármas blokk a cég által megállapítottnál később, nagyjából a kettessel egy időben rongálódott meg.

Kedden a japán kormány komoly atomenergia-biztonsági reformok végrehajtására tett ígéretet, miután elismerte, hogy nem volt megfelelően felkészülve a márciusi katasztrófára – jelentette a Reuters. Az IAEA számára megküldött terv szerint a kormány növelni fogja a NISA függetlenségét, mégpedig azáltal, hogy kivonja a szervezetet a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium felügyelete alól – mindezidáig ugyanis a szektor biztonságát felügyelő ügynökség az egyebek mellett az atomenergia promotálásáért is felelős minisztérium alá tartozott. A kabinet továbbá a földrengés- és szökőár-védelmi intézkedések szigorítását, a baleset-megelőzési és katasztrófa-menedzsmenttel kapcsolatos rendelkezések felülvizsgálatát, az atomenergiai dolgozók védelmének növelését, valamint az erőművek konténment rendszereinek megerősítését ígérte.

A kormány a Fukusima-1 erőmű körüli, jelenleg 20 km-es sugarú evakuációs zóna kiterjesztését is fontolóra vette, miután a legfrissebb mérési adatok szerint a sugárzás mértéke egyes, a zónán kívül elhelyezkedő településeken is meghaladhatja az évi 20 millisievertes egészségügyi limitet. Edano Jukio kabinetfőtitkár tájékoztatása szerint a hatóságok a mérési eredmények fényében meg fogják tenni a megfelelő lépéseket. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a kormány a strandok ellenőrzését is elrendelte, hogy a nyári fürdőzési szezonra megbizonyosodjanak a vizek biztonságosságáról. Emellett kedden a Munkaügyi Minisztérium vizsgálat alá vonta fukusimai erőművet, miután korábban két munkás is a megengedettnél nagyobb sugárdózist kapott. Az erőműben jelenleg kb. 130 szakember dolgozik a két érintetthez hasonló körülmények között, a hivatal által kiküldött csoport az ő munkakörülményeiket vizsgálja. A minisztérium szerint március 11-e óta 52 munkás kapott 20 millisievertertet meghaladó, míg további három személy 100 millisievert fölött sugárdózist. A kormány korábban 100-ról 250 millisievertre emelte a balesetet követő helyreállításon dolgozó szakemberek számára megengedett éves dózist.

Mészáros Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Elakadt a bíróságon Trump falépítési projektje

Haywood Gilliam kaliforniai bíró szerint Donald Trump jogtalanul irányít át a védelmi költségvetésből pénzt a kerítésépítésre, mert a washingtoni kongresszus nem hagyta ezt jóvá. A bírói döntés miatt Új-Mexikó államban egy 74 kilométeres szakasz, az arizonai Yumában pedig egy 8 kilométeres szakasz megépítése kapott piros lámpát.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás