Nemzetközi szervezet elé kerülhet a kereskedelmi vita

Az Európai Bizottság már hosszú ideje vizsgálja, hogy Kína gyakorlata összeegyeztethető-e a WTO szabályaival. De Gucht hivatalos állásfoglalása szerint az európai pénzintézetek nem tudják felvenni a versenyt a kínai állami segítség kondícióival, így minden jel arra utal, hogy Peking exporttámogatásai több fontos szektorban is károkat okoztak és okoznak az Uniós vállalatoknak. Az európai cégek vádjai szerint állami támogatásban részesülő kínai versenytársaik irreális alacsony áraikkal kiszorítják őket a külföldi piacokról, ráadásul a kelet-ázsiai gyártók technológiai fejlesztéseit gyakran ipari kémkedési botrányok is kísérik. Korábban Joaquin Almunia, az Unió versenypolitikai biztonsa arról számolt be, hogy Brüsszel a jövőben szigorúbban fogja vizsgálni a kínai cégek feletti állami befolyás mértékét.

Egy korábbi, hivatalosan nem publikált, de a sajtó által megszellőztetett jelentésében a Bizottság úgy vélte, hogy Peking rendkívül kedvező feltételű, irreálisan nagymértékű kölcsönöket adott két telekommunikációs óriáscégnek, a Huawei-nek és a ZTE-nek, habár ezen esetből nem lett panaszeljárás, miután a vizsgálatra való kérvényt benyújtó belga cég megegyezett kínai versenytársaival, és visszavonta beadványát. Peking akkor elutasította az EU vádjait, sőt egy “ellenjelentésben” kijelentette, hogy Európában előnyben részesítik a belföldi cégeket, a kínai vállalatokat pedig indokolatlan korlátozásokkal sújtják. A két kínai IT-cég európai terjeszkedése ugyanakkor a hét folyamán újabb, igencsak meglepő fordulatot vett, miután egymással keveredtek jogi vitába: a Huawei Németországban, Franciaországban és Magyarországon is peres eljárást indított a ZTE ellen egy szabadalmi nézeteltérés ügyében.  

Mészáros Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás