_

Kína kiáll bajban lévő spanyolok és görögök mellett

Kína folytatja a spanyol államkötvények felvásárlását, nyilatkozta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök José Luis Zapatero spanyol kormányfővel folytatott megbeszéléseit követően. Ven kijelentette, hogy Peking elkötelezett a komoly gazdasági gondokkal küzdő dél-európai állam támogatása iránt, míg Zapatero köszönetet mondott az országa „stabilitását és fejlődését biztosító” kínai szerepvállalásért. Peking a közelmtúltban körülbelül 25 milliárd euró értékben vett spanyol állampapírokat, mely Madrid teljes hitelállományának több mint 12%-a. Ven arról nem közölt pontos információkat, hogy Kína a jövőben milyen mértékben kívánja növelni ezen összeget.

Zapatero négynapos kínai útja során nyolc darab, összesen egymilliárd euró értékű kereskedelmi megállapodást is tető alá hozott. A két legnagyobb üzlet a Santander bank és a ZTE telekommunikációs cég közötti exportfinanszírozási megállapodás, illetve a Gamesa és két kínai energiaipari vállalat által kötött, összesen 300 szélturbina legyártására vonatkozó szerződés volt. Zapatero bejelentése szerint a Spanyolországba irányuló kínai export volumene a tavalyi év során 35%-kal, míg idén januárban 60%-kal nőtt. A kereskedelmi szálak erősítése mellett a két ország egyéb területeken is mélyítené kapcsolatait, a spanyol kormányfő többek között a labdarúgás és a gasztronómia promotálásával élénkíteni az országa iránti érdeklődést a távol-keleten.

A héten Kína – a Spanyolországnál is nagyobb bajba jutott – Görögországgal fennálló bilaterális kapcsolatainak további mélyítése mellett is kiállt. Li Ko-csiang (Li Keqiang) kormányfő-helyettes csütörtökön fogadta Haris Pamboukis görög államminisztert, tárgyalásaikat követően Li a dél-európai államba irányuló befektetések további növelését irányozta elő, míg Pamboukis kedvező üzleti feltételeket ígért a kínai cégeknek. Kína korábban jelentős szerepet vállalt Athén államadósságának finanszírozásában, továbbá a válságban megroppant görög hajózási szektornak is nagy segítséget nyújtott.

Mészáros Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás