Véglegesen eltávolították a Nobel-díjast

A bangladesi Legfelsőbb Bíróság elutasította Muhammad Junusz fellebbezését, így a Nobel-díjas közgazdásznak véglegesen távoznia kell az általa alapított Gramín bank éléről. A központi bank azzal indokolta Junusz eltávolítását, hogy a közgazdász betöltötte a dél-ázsiai országban előírt 60 éves nyugdíjkorhatárt, valamint 1999-es kinevezésekor nem kapta meg a szabályok által előírt jegybanki beleegyezést. A 71 éves Junusz szerint azonban politikai okok állnak az ügy mögött.

A központi bank múlt hónapban távolította el az ügyvezető igazgatót pozíciójából, amelyet a bíróság jóváhagyott. Ezután Junusz a Legfelső Bírósághoz fellebbezett, azonban sikertelenül. Egyik ügyvédje a BBC-nek elmondta, hogy bár ezen lépés szokatlan volt, nem példa nélküli. Kirúgása nagy port kavart a külföldi adományozók körében, és támogatói szerint az igazi indok, hogy Junusz 2007-ben összetűzésbe került Sheikh Hasinanal miniszterelnökkel, amikor új politikai párt alapítását tűzte ki célul. A közgazdász szerint a kormány terve, hogy átvegye az irányítást a bank felett, ezt azonban a kabinet tagadja.

A Nobel-díjas közgazdász szegénységcsökkentő programjairól vált híressé. A Gramín Bank mikrohiteleket biztosít szegény, fedezettel nem rendelkező emberek számára, hogy segítse ügyfeleit hitelképessé válni, és hogy esélyt teremtsen számukra a pénzügyi önellátásra. Junusz 2006-ban béke Nobel-díjat, valamint korábban számos más nemzetközi elismerést kapott tevékenységéért.

Nyitrai Emese Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Lemondott az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás