Mumbai végső ítélete

Az indiai Legfelsőbb Biróság helybenhagyta a 2008-as mumbai terrortámadás egyetlen életben maradt elkövetőjére, Mohamed Adzsmal Amir Kasabra kiszabott halálbüntetést. Kasabot tavaly májusban ítélték el első fokon India elleni támadás, többszörös emberölés és összeesküvés vádjával. Az ítélet szerint a merénylő közvetlenül hét ember haláláért felelős, valamint további 70 fő megölésével hozható összefüggésbe. Az elítélt azonban még fellebbezhet az indiai Alkotmány Bíróságon.

A 2008 novemberi, Mumbai elleni merénylet több, mint tíz, a város különböző pontjain indított, összehangolt fegyveres támadásból és robbantásból állt. A 60 órás ostrom luxus hoteleket, a fő pályaudvart és a zsidó kulturális központot érintette. Kasab és bűntársa hajtotta végre a vasútállomás elleni támadást, mely során 52 ember vesztette életét. Hónapokkal az esemény után derült ki, hogy Kasab Pakisztán származású és a Lashkar-e-Taiba katonai szervezet kiképzésében vett részt.

Az incidens után India és Pakisztán között megromlott a viszony, miután India szomszédját vádolta a történtekért. Pakisztán később beismerte, hogy részben az ország területén tervelték ki az akciót. A két állam kapcsolata lassan javulni látszik, miután a hónap elején bejelentették a béketárgyalások folytatását.

Nyitrai Emese Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb brit nyári fesztivált fújtak le

A Glastonbury márciusi lefújása után a BST Hyde Park fesztivált is elérte a koronavírus. A szervezők ma bejelentették, hogy elmarad Londonban az eredetileg júliusra meghirdettek fesztivál, melyen többek között Taylor Swift, Post Malone, a Pearl Jam és a Duran Duran lépett volna fel.

Read More »

Most a járvány miatt zártak be az olasz kikötők

Az olaszországi kikötők nem biztosítanak megfelelő egészségbiztonsági körülményeket a migránsokkal érkező civilhajók fogadására az olasz kormány szerdán közzétett új rendelete szerint, amely az új koronavírus-járvány miatt véget vetett a korábban követett nyitott kikötők politikának.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás