Súlyosbodnak a határviták Thaiföld és Kambodzsa között

A napokban ismét fegyveres összecsapásokra került sor Thaiföld és Kambodzsa között, a pénteki harcok egy 900 éves templomot körülölelő határ menti területért alakultak ki. Az összecsapások során öten haltak meg, és több mint 6000 thaiföldit kellett evakuálni a környékről. A kambodzsai miniszterelnök, Hun Szen a további konfliktusok elkerülése végett az ENSZ-hez fordult, a kormányfő békefenntartó alakulatok kivezénylésére és egy nemzetközileg ellenőrzött “ütközőzóna” kialakítására kérte a szervezetet. Az elmúlt években ez a leghosszabb összeütközés a két ország között, mindkét fél azt állítja, hogy a másik lőtt először.

A több mint egy évszázados határvita középpontjában a két ország határán található, XI. században épült Preah Vihear templom áll. Egy, a francia gyarmati időből származó térkép alapján az építmény Kambodzsához tartozik, azonban Thaiföld szerint a térkép nem hivatalos, és ezáltal érvénytelen is. 1962-ban a Nemzetközi Bíróság Kambodzsának ítélte a szentélyt, azonban Bangkok azóta is magának követeli a templomot körülölelő térséget. A konfliktust tovább súlyosbította, hogy 2008-ben az UNESCO felvette a templomot a világörökség listájára. A hétvégi bombázások során a több száz éves templom egy szárnya összeomlott.

A feszültség azután éleződött ki ismét, hogy egy kambodzsai bíróság egy thai nacionalista mozgalom két tagját nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélte kémkedés vádjával. A két személy azon politikusok és aktivisták közé tartoznak, akiket december végén Phnom Penh illegális határátlépés miatt vett őrizetbe.

Nyitrai Emese Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás