Kiska: Az unió nincs a legjobb formában

Andrej Kiska szlovák államfő szerint az EU intézményeinek több tapintatot és empátiát kellene tanúsítania az iránt, ami az egyes tagországokban zajlik. Az Új Szó beszámolóját idézzük.

Kiska ezt az Andrzej Duda lengyel államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki szerdán Pozsonyban. Duda kétnapos látogatásra ékezett Pozsonyba, ma egyebek mellett Robert Fico kormányfővel is találkozik.

Kiska Lengyelországot Szlovákia fontos szövetségesének és jelentős gazdasági partnerének nevezte. Az EU-ban uralkodó – a brit népszavazás utáni – aktuális viszonyok és a pénteken kezdődő szlovák uniós elnökség kapcsán rámutatott: az unió most nincs a legjobb formában. Megjegyezte: az EU intézményeinek több tapintatot és empátiát kellene tanúsítania az iránt, ami az egyes tagországokban zajlik.

Hasonló véleményen volt a lengyel államfő is. “Ha a (brit) népszavazással összefüggésben nézem, akkor a polgárok olyan uniót akarnak, mint amilyen kezdetekben volt. Olyan uniót, amely szabadságot és segítséget nyújt, nem pedig olyat, amely akadályokat támaszt és utasítgat.” Duda hozzátette: csak egy EU van, annak nincs jobbik és rosszabbik fele.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb mentőhajó áll az olasz partoknál

A Mediterranea olasz civilszervezet hajója 49 migránssal a fedélzetén kedd reggel óta az olasz Lampedusa szigeténél rostokol, mert az olasz hatóságok nem engedélyezik, hogy kikössön. A hajó Líbia kutatási és mentési övezetében vette fedélzetére az embereket és azonnal elindult Olaszország felé, anélkül, hogy megvárta volna a líbiai parti őrség hajóit.

Read More »

Megkezdi kivonulását a hatalomból a kazah elnök

Bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot - közölték kedden orosz hírügynökségek. Hatalmi bázisát rokonai és bizalmasai alkotják, akiket vezető állami tisztségekbe helyezett - megfigyelők szerint az utód is ebből a személyi körből kerül majd elő.

Read More »

Németország talán egy működésképtelen házasságot forszíroz

Úgy tűnik, hogy Németország a nemzeti bankbajnok létrehozásának megszállottja lett. Ennek oka lehet, hogy így akarja felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, esetleg hogy megerősítse pozícióját, mint a legnagyobb európai gazdaság. Akárhogy is, a kormány mindenképpen keresztül akarja vinni a fúziót. A kérdés csak az, hogy vajon sikeres lesz-e az új német bankóriás?

Read More »

Megbukott a haiti kormány

A haiti parlament menesztette hivatalából hétfőn Henry Ceant miniszterelnököt, akinek kormánya képtelennek bizonyult megfékezni az inflációt, megoldást találni a rendszeres áramkimaradásokra és lecsitítani a karibi országot megbénító gyakori ellenzéki tüntetéseket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás