Fico szerint tiszteletben kell tartani a brit döntést

Szlovákia kormánya tiszteletben tartja Nagy-Britannia választóinak döntését, és nem tartja szükségesnek, hogy azt bármilyen formában kommentálja – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazás sikere után, írja az Új Szó. „Ez nem tragédia, ez a realitás, amelyre az EU-ban maradó 27 tagállamnak sürgősen reagálni kell. Nagy hiba lenne, ha az EU 27 tagállamának reakciója olyan lenne, mint az EU eddigi politikája. Az európai emberek óriási része elveti az unió migrációs politikáját, elégedetlen az EU gazdasági politikájával. Rajtunk áll, hogy kijelentsük, az EU-nak alapvető változásokon kell átesnie” – mondta Fico. Fico informális beszélgetések során több EU-s politikusnak is felkínálta, az elnöklő ország vezetőjeként véleménycserét kezdeményezne az EU jövőjéről. „Attraktívabb hozzáállást kell tanúsítanunk azokhoz a témákhoz, amelyeket az állampolgárok negatívnak tartanak” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a szlovák elnökségnek óriási a felelőssége, ezért felszólította az ellenzék vezetőit, hagyjanak fel az állam destrukciójával, főként, ha állításaiknak nincs alapja, vagy nincsenek bizonyítékaik.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás