_

Hétfőn alakul meg a vajdasági kormány

Három párt alkotja majd a vajdasági tartományi kormányt, a Pásztor István házelnökkel folytatott pénteki tárgyalások eredményeként kiderült, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezeti a következő négy évben Szerbia egyetlen tartományát, a vajdasági kormány pedig várhatóan már hétfőn feláll.

Pásztor István a vajdasági parlamentbe bejutott pártok képviselőivel való találkozók után kijelentette: a SNS-en, az SPS-en és az általa vezetett VMSZ-en kívül minden más párt jelezte, hogy ellenzékből kíván politizálni.

A SNS Igor Mirovicot javasolta a tartomány kormányfőjének. Pásztor István pénteken azt mondta, nem esett szó a tartományi titkárságok elosztásáról, a szerb sajtó azonban tudni véli, hogy a VMSZ-nek egy hely jut, az oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárságot továbbra is a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetheti.

Az április 24-i tartományi választásokon a legtöbb szavazatot a korábban ellenzékben lévő jobbközép Szerb Haladó Párt szerezte meg. Aleksandar Vucic pártelnök a választások után azonnal kijelentette, hogy egyedüli biztos koalíciós partnernek csak a VMSZ számít, a többi párttal tárgyalni fog.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Készül a vádirat Trump ellen

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi csütörtökön bejelentette: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amely alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás