Letettek a román kormány megbuktatásáról

Letett a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány megbuktatásáról a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül tömörülő parlamenti többség – közölte csütörtökön Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

A kabinet elleni bizalmatlansági indítvány beterjesztését főleg Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a két éve bejegyzett ALDE nevű új szabadelvű párt elnöke és Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy a kormány számos területen – a mezőgazdaságban, az európai pénzek lehívásában vagy a közalkalmazotti bérek reformjában – szerintük kudarcot vallott.

A miniszterelnök már több tárcavezetőtől megvált a parlamenti többség bírálatai nyomán: az utóbbi hónapokban az európai alapok, a munkaügyi, a kulturális és az egészségügyi minisztérium élére is új tisztségviselő került, és küszöbön áll a mezőgazdasági miniszter leváltása, miután a képviselőház a múlt héten úgynevezett egyszerű indítványt szavazott meg ellene, mert elégedetlen a munkájával.

A kormányt egyre keményebben bíráló PSD és kisebb szövetségesei – az ALDE és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – a májusi helyhatósági választási kampány idején egyre többször fenyegették bizalmatlansági indítvánnyal a kormányt. A parlamenti többséget alkotó pártok formálisan csak a választások után, két héttel a parlamenti szünet előtt, mostani találkozójukon tűzték napirendre a kérdést.

Dragnea szerint azért tettek le a kormány megbuktatásáról, mert meggyőződésük, hogy Klaus Johannis államfő nem fog a PSD által javasolt miniszterelnök-jelöltet megbízni kormányalakítással, és ez politikai válságba sodorhatja az országot. A PSD elnöke úgy ítélte meg, hogy a Cioloș-kormány leváltása előrehozott választásokhoz vezetne, de erre leghamarabb októberben kerülne sor, novemberben pedig amúgy is ki kell írni a rendes parlamenti választásokat.

Romániában Ponta tavaly novemberi lemondása óta szakértői kormány van hatalmon, amelynek beiktatását mindkét nagy párt, a PSD és a Klaus Johannis államfőhöz közeli jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta, de amellyel szemben a PSD és némiképp a PNL is igyekszik ellenzéki hangot megütni. A Cioloș-kabinet most már feltehetően kitöltheti egyéves mandátumát, de mozgásterét jelentősen korlátozza az, hogy a parlamenti pártok népszerűtlen reformintézkedéseit nem támogatják, viszont rendszeresen megszavaznak olyan béremelési vagy adócsökkentési törvényeket, amelyeket a szakértői kormány ellenez.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás