Áll a bál a szlovák parlamentben

Produkálja magát Boris Kollár és pártjának képviselői is: törvényhozói munkából eddig nem sokat mutattak, ám a párton belüli viszály most rájuk irányította a médiafigyelmet. A szakértő szerint ez a párt típusának megfelelő viselkedés. A hunyó az eddigi háttérember, Milan Krajniak lehet, írja összefoglalójában az Új Szó.

Kizárták a Sme rodina parlamenti frakciójából azt a három képviselőt, akikre Boris Kollár, a mozgalom elnöke sokat panaszkodott az elmúlt időszakban. Rastislav Holúbek, Peter Marček és Martina Šimkovičová független képviselőként tevékenykedik tovább, előbbi kettőt a pártból is kizárták (Šimkovičová nem volt párttag). Boris Kollár tegnap bejelentette, mozgalmának frakciója nyolc főre apadt. A három képviselő kizárását azzal indokolta, hogy nem voltak elég fegyelmezettek, egyúttal megkövette választóit, amiért felelőtlen döntést hozott a választási lista összeállításakor. Kollár tegnap is hangsúlyozta, az ő fő célja, hogy megváltoztassa a fennálló politikai rendszert, a kirúgott képviselők pedig nem ezt a célt követték.

A három kirúgott képviselő kijelentette, nem lépnek be semmilyen más parlamenti frakcióba. Martina Šimkovičová elismerte azt a vádat, mely szerint az egyik ülésen párttársa, Rastislav Holúbek helyett szavazott, ám ezért nem mond le mandátumáról, bár erre a múltban több példa volt. A képviselők szerint Boris Kollárra rátelepedett párttársa, Milan Krajniak, és a mozgalmon belül ő diktál.

„Az ilyen típusú pártoknál, amelyek egy konkrét személyiség köré alakulnak és nem rendelkeznek önálló programmal, hanem inkább protestpártként reagálnak az eseményekre, természetes, hogy az első botrányok nem a politikai prioritások érvényesítése mentén, hanem személyes ügyek miatt robbannak ki” – állítja Aneta Világi politológus.

Eljött a keresztes lovag ideje

Nehéz arról beszélni, szerves része-e az ellenzéknek Boris Kollár pártja, hiszen egységes ellenzékről egyáltalán nem beszélhetünk, mondja a szakértő. Boris Kollár mozgalma már a választási időszak legelején szétszakadt, pedig kis híján a kormánypárttá váltak.

Személyes ellentétek és intrikák mentén szakadt szét Boris Kollár Sme rodina nevű mozgalma. A kirúgott három képviselő függetlenként folytatja a parlamentben, érdekes módon Kollár a fegyelmet kérte rajtuk számon – pedig pártja egy valódi program nélküli „celebpárt”. Kollár szerint Rastislav Holúbek, Peter Marček és Martina Šimkovičová nem járt a frakcióülésekre, és máshogy szavazott, mint a többi képviselő.  A mozgalom vezére szerint hiba volt őket felvenni a listára. Kollár egy érdekes elszólással is fűszerezte magyarázatát: „A normális pártok, amelyek évek óta a piacon… a közegben vannak, könnyebben kiválasztották jelöltjeiket” – mondta a vállalkozóból lett politikus, aki épp a „pártpiacon” tett szert mozgalmára röviddel a választások előtt.  Kollár számára egyébként legalább ketten a kirúgott képviselők közül fontosak voltak pártja létrehozásához: Peter Marček Szlovákia Polgárainak Pártja nevű formációjának átvételével juthatott saját párthoz, Šimkovičová személyében pedig, aki a Markíza televízió híradósaként országos ismertségnek örvendett, egy népszerű arcot szerzett meg magának. Šimkovičová a harmadik volt a párt jelöltlistáján, de a második legtöbb szavazatot (38 784-et) kapta, megelőzve Milan Krajniakot.

A keresztes lovag

A kirúgott képviselők szerint Boris Kollár túl messzire megy a vulgarizmusokban, ráadásul teljesen Milan Krajniak irányítása alá került. Krajniak, aki az „utolsó keresztes lovag” néven is ismert, korábban a KDH háttéremberének számított, és Daniel Lipšiccel is együttműködött. Nézeteit elsősorban ismert honlapján, a konzervativnyvyber.sk-n keresztül népszerűsíti.  A politológus szerint ő az, aki a párt politikai irányvonaláért felel, míg Boris Kollár a mediális vezéregyéniség. Krajniak eddig „másodvonalas” politikusnak számított, aki tartósan a politikában mozog, de nem kerülhetett reflektorfénybe. „Krajniak kimondottan ultrakonzervatív beállítottságú, a KDH-ban is ezt az irányvonalat képviselte – magyarázza Aneta Világi, a Komenský Egyetem politológusa. – A mozgalom »választási programnyilatkozata« egyrészt az ő ultrakonzervatív értékrendjének, másrészt a populista, protestpárti elemeknek az elegye.”

Nem lépnek át

Az elmúlt hetekben felmerült, hogy Kollár kegyvesztett képviselői a kormánykoalíciót erősíthetik, konkrétan a Sieťbe lépnének be. Kollár is ezeket a pletykákat erősítette meg. Az egyik kirúgott képviselő, Rastislav Holúbek Radoslav Baran testvérének a szomszédja, Radoslav Baran pedig a Sieť mögött álló oligarcha, így Holúbek is a Sieť felé húz – állítja Kollár. Az állítást a három képviselő tagadta: nem lépnek be más pártba, közölték, nem folytatnak erre irányuló tárgyalásokat, és ajánlatot sem kaptak. Radoslav Procházka szintén cáfolta, hogy befogadná a frakció nélkül maradt képviselőket. Ugyanakkor a három képviselő nem zárta ki, hogy támogatja majd a nekik tetsző koalíciós javaslatokat. Peter Marček azt is elismerte, ez a koalíció jobb, mint ami a jelenlegi ellenzék pártjaiból – köztük a Sme rodinával – létrejöhetett volna.

Ellenzéki káosz

Kérdés, vajon kibírhatja-e egyáltalán a négyéves választási időszakot Kollár mozgalma, ha már három hónappal a választások után bomlani kezd. „Ez ugyanannyira hipotetikus kérdés, mint például a Sieť esetében, ahonnan a választások után a frakció jelentős része távozott – véli Aneta Világi. – Náluk sem feltételezhető azonban, hogy nem élik meg a választási időszak végét. A képviselővesztés önmagában még nem kell, hogy végzetes következményekkel járjon. Egy olyan mozgalomnál azonban, amely még keresi a helyét a politikai palettán, könnyen megtörténhet, hogy bármi más a vesztüket okozza.”  Ami a mostani ellenzéket illeti, azt nem sokban befolyásolják Kollárék intrikái, hiszen egységes ellenzékről nem beszélhetünk, magyarázza a szakértő. „A jelenlegi politikai helyzet tükrében, tekintve, hogy az ellenzék nem képvisel egységes blokkot, nem is érdemes arról töprengeni, Kollár mozgalma szerves része-e az ellenzék bármiféle blokkjának – mondja Világi. – Része az ellenzéknek, mert jogszerűen szerzett mandátumot, ám összetartó ellenzéki erőről nem beszélhetünk.”

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Read More »

Megvan a Brexit-megállapodás

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren, mindössze néhány órával a blokk vezetőinek Brüsszelben tartandó csúcstalálkozója előtt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás