Újra kifizetik a kisebbségi támogatásokat

Szlovákiában újraindulhat a támogatások folyósítása a kisebbségi támogatási rendszerben, tájékoztatott tegnap a kisebbségi kormánybiztos hivatala, írja az Új Szó.

A kormányhivatal a kisebbségi bizottság ajánlására hozta meg döntését.

A kormány tanácsadó szerveként működő kisebbségi bizottság hétfői ülésén derült rá fény, hogy komoly fennakadások vannak a támogatási rendszerben, és már két hete nem hagytak jóvá egyetlen új támogatási szerződést sem. Így míg egyes pályázók már hozzájutottak a támogatáshoz, másoknak várniuk kell. A probléma hátterében a közbeszerzési törvény változása áll. A kormányhivatal közbeszerzési osztálya elrendelte, hogy a pályázók készítsenek előzetes tervet a pályázatukon belül megvalósítandó közbeszerzésekről, s csak e terv ellenőrzése után fizeti ki a hivatal a támogatást. Ez a rendszer azonban már nem vonatkozik azokra a pályázókra, akiknek eddig kifizették a támogatást: az egész összeg 29%-a már eljutott a pályázókhoz.

Kettős mérce

A kisebbségi bizottság hétfői ülésén a kormányhivatal két lehetőségről tájékoztatta a kisebbségek képviselőit: vagy előzetesen ellenőrzik a közbeszerzési tervet, és akkor késnek a támogatások, vagy utólag, és akkor fennáll a veszélye, hogy vissza kell fizetni a támogatást. A kisebbségek képviselői azt kérték, azok a pályázók, akiket még nem fizettek ki, részesüljenek ugyanolyan elbírálásban a közbeszerzés terén, mint akiket már kifizettek. „A kormányhivatal azzal érvelt, nekik alkalmazkodniuk kell a szabályokhoz, ennek ellenére átengedték a pályázatok komoly részét” – mondta Tokár Géza, a kisebbségi bizottság egyik magyar tagja, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.

Tartják a tempót

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos lapunknak úgy nyilatkozott, célja a kifizetések zökkenőmentes befejezése. Bukovszky szerint a kormányhivatal is ennek fényében fog eljárni, és mától újraindulhatnak a kifizetések. A kormányhivatal a kisebbségi bizottság tanácsát meghallgatva döntött úgy, folytatódik a szerződések aláírása és a támogatások kifizetése – erről tegnap délután sajtóhírt is kiadott a hivatal. „Örömmel veszem, hogy a támogatások kifizetése folytatódhat az eddigi menet szerint” – mondta Bukovszky, hozzátéve, a kéthetes kiesés ellenére még mindig sikerül tartani a tempót, nincsenek elmaradva a tavalyi adatoktól. Így mostantól nem fogja kérni a kormányhivatal a közbeszerzések előzetes ellenőrzését. A kormányhivatal egyébként a 2016-os pályázatnál elrendelte azt is, hogy a pályázók közbeszerzési és korrupcióellenes képzésen vegyenek részt – aki ezt nem teljesíti, azzal nem kötnek szerződést, és nem kaphat támogatást.

A harmadánál járnak

A kormányhivatal eddig 1 136 111 eurót fizetett ki, ami az egész támogatási összeg 29 százaléka. A kormánybiztosi hivatal honlapjának adatai szerint tavaly ezen a napon 1 183 385 eurót fizettek már ki, azaz az összes támogatás 30,5 százalékát. Az eddig kifizetettpályázók között kevés a magyar , mivel a magyar szakmai bizottságok üléseznek a legkésőbb, és minden évben sokkal több magyar pályázat érkezik, mint egyéb. Eddig csupán néhány nagyobb magyar pályázatot fizetett ki a kormányhivatal: a 20 ezer euró feletti összeggel támogatottak közül csak a Hodossy Gyula nevéhez köthető Vámbéry Polgári Társulást és Katedra Alapítványt. Lapunk korábban már megírta, e két szervezet székhelye ugyanott van, mint a pályázataikat elbíráló szakmai bizottság tagjának, Lelkes Kata könyvelő cégének székhelye.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás