_

Johannis: A szankciók nem oldják meg a menekültválságot

A kötelező betelepítési kvótát elutasító országokkal szembeni szankciók hatástalanok, nem oldják meg a menekültválságot – mondta szerdán Vilniusban Klaus Johannis, román államfő.

A migránsokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek Johannis és vendéglátója, Dalia Grybauskaite litván köztársasági elnök megbeszélésein. A román államfő ezzel kapcsolatosan kifejtette: szerinte nem oldják meg a menekültválságot a puszta szankciók, amelyeket a kötelező betelepítési kvótákat elutasító EU-tagállamokkal szemben vezetnek be.

“Nem szankciókra van szükségünk a migránsválság megoldásához. Azok nem segítenek. Nekünk megoldásokat kell találnunk” – mondta Johannis a litván elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten.

Klaus Johannis az eddigi megoldások közül néhányat erőtlennek minősített. Kifejezte reményét, hogy sikerül majd “nagyszerű” megoldásokat is találni, de – mint hangsúlyozta – országa támogat számos eddigi részmegoldást is. Ezek között említette az Európai Unió külső határainak megerősítését, kihangsúlyozva az Európai Határőrizeti Ügynökség (FRONTEX) tevékenységét, amelyhez – mint fogalmazott – Románia a második legnagyobb hozzájáruló állam Németország után.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás