Lemond a szlovák parlament legnagyobb ellenzéki erejének vezetője

Richard Sulík, a szlovák parlament legerősebb ellenzéki csoportosulásának, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke és európai parlamenti képviselője hétfőn Pozsonyban bejelentette: a mozgalom júniusi, rendkívüli kongresszusán lemond pártelnöki posztjáról.

Richard Sulík lépéséről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn azt írta, a pártelnök indoklásul azokat az “áldatlan vitákat” jelölte meg, amelyek mozgalmával és személyével összefüggésben jelentek meg a szlovák médiában a márciusi parlamenti választások után. Ugyanakkor hozzátette: a rendkívüli kongresszuson ismét indulni fog a pártelnöki posztért.

“Véget akarok vetni annak a helyzetnek, hogy a nyilvánosság előtt mossuk a szennyesünket” – fejtette ki Sulík. A pártelnök ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az előző, 2012-es parlamenti választások után, amikor a liberálisok ugyancsak ellenzékben maradtak, a mozgalmon belüli viták nyilvánosságra kerülése az SaS támogatottságának megcsappanásához vezetett.

Az SaS-nek a 2016-os parlamenti választásokon a voksok 12,1 százalékát sikerült megszereznie, s egy ideig úgy tűnt a többi kisebb jobboldali párt támogatásával sikerül kormányt alakítaniuk. Erre végül nem került sor, mivel két jobboldali párt, a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt illetve a volt államfőjelölt, Radoslav Procházka vezette Háló (Siet) kormánykoalícióra lépett Robert Fico a választásokon győztes pártjával és a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Miután így nem jött létre a széles jobboldali koalíció, a Ficóékkal kormányra lépő Bugár Bélát, illetve Radoslav Procházkát és pártjaikat a leginkább liberális kötődésű sajtó részéről kemény kritika érte. Ebből a kritikából részben az SaS-nek is kijutott, majd később, több a mozgalmon belüli belső vita is a lapok hasábjaira került. Ez ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a politikai alakulaton belül hangosabbak lettek – az EU-szkeptikus kijelentéseiről ismert pártelnökétől – eltérő vélemények.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás