Szerbia: a munkanélküliség ellenére nincs, aki málnát szedjen

Közeleg a málnaszezon, a szerbiai málnatermesztőknek pedig fő a fejük, írja a Novosti. Arra panaszkodnak ugyanis, hogy az óriási munkanélküliség ellenére sincs, aki leszedje a megérett málnát, pedig 2500 dinárt fizetnek érte napjára, emellé jár a napi három étkezés és a szállás.

Tavaly már boszniai és bulgáriai idénymunkásokat alkalmaztak, akik napi 15 euróért valamint kosztért és kvártélyért dolgoztak, írja a témával ugyancsak foglalkozó Blic.

A legnagyobb málnatermesztő vidéknek számító užicei régióban tavaly több mint 100 ezer napszámos szüretelte a málnát. Az idei termés a termelők szerint a bőséges csapadék miatt legalább egyharmadával alacsonyabb lesz, de az idénymunkások így is gondot jelentenek. A belgrádi lap által megszólaltatottak között vannak olyanok, akik szerint valóban nem kellemes a tűző napon málnát szedni egész nap, de egészen jól lehet keresni. S van olyan is, aki szerint ennyi pénzért nem szurkáltatja össze a kezét a málnabokor tüskéivel.

A málnatermelők pedig egymás túllicitálva keresik azokat, akik hajlandók a munkára. Van aki a napszám mellé reggelit, ebédet, vacsorát és szállást kínál, van, aki ezt azzal übereli, hogy desszertet is biztosít, fagylaltot vagy házi süteményt. A jó munkásért mindent, vallják.

Szezonban a málna akár 150 ezer embernek is munkát adhat, júniusban a málnaültetvények jelentik “Szerbia legnagyobb szabadtéri gyárát”. A málnaszedők kezén pedig évente mintegy 80 ezer tonna málna megy keresztül, legalábbis ennyi volt a tavalyi termés, ami Szerbiát meggyőzően a világ legnagyobb málnatermesztőjévé tette.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás