Nagykikinda gyárat épít német hitelből

A nagykikindai vízgyár felépítése hatmillió euróba feg kerülni, s hitelből finanszírozzák.

A város a német KFW fejlesztési banktól vesz fel hitelt, s a vízfeldolgozáshoz szükséges berendezés felépítése mellett a projekt előirányozza a vízhálózat rekonstrukcióját is, írja a Blic.

„A hatmilliós beruházás 70 százalékát a KFW hitele fedezi, 30 százaléka pedig Németországtól érkező vissza nem térítendő kölcsön. Alacsony kamatú hitelről van szó, amit valós forrásokból fogunk visszafizetni, s elő kell teremteni a pénzt erre a célra” – magyarázzák a helyi önkormányzatnál.

A tervek szerint egy év múlva kezdődnek az építési munkálatok, s 2019-re készül el a gyár, aminek köszönhetően a helyi lakosok és még kilenc falu polgárai jutnak minőségi ivóvízhez. Nemrégiben Belgrád vezetése ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy szakmai segítséget nyújt Nagykikindának a projekt megvalósításához.

A német kölcsönből megvalósuló gyár felépítését már az előző városi hatalom is, melyet a DS vezetett, támogatta, azonban Pavle Markov nagykikindai polgármester két évvel ezelőtt azt állította, hogy ez nem jó megoldás, mert a 4,2 millió eurós összeg nagyon magas, s más módon kell biztosítani a pénzt, nem hitelből.

Időközben meggondolták magukat, s most bejelentették, hogy a vízgyár a német KFW kölcsönéből épül fel.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás