_

Közvélemény-kutatás: Jó úton halad Szerbia?

Az Antena csoport és a CeSID közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a válaszadók 41 százaléka úgy véli, rosszabul él, mint három évvel ezelőtt.

Az összesen 1009 megkérdezett bevonásával végzett felmérés eredményei azt mutatják, a férfiak azt gondolják, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, míg a nők bizakodóbbak, szerintük jó irányba tart Szerbia.

A harminc évnél fiatalabb polgárok negatív véleményt fogalmaztak meg, míg a legidősebbek, a hatvan évnél idősebbek gondolkodnak pozitívan.

A legképzettebbek is úgy vélik, Szerbia rossz irányba halad.

A megkérdezettek valamivel több mint 41 százaléka szerint az ország jelenleg rossz vágányon van, 18,1 százalékuk úgy véli, egy helyben áll, 35,9 százalékuk véleménye pedig az, hogy Szerbia jó úton van.

Szintén a legképzettebbek mondták, hogy rosszabul élnek, mint három éve, 41,1 százalékuk vélekedik így. A válaszadók 35,6 százaléka változatlannak ítélte a helyzetet, 22,7 százalékuk pedig jobban él.

A kérdésre, hogy mi lenne az új kormány első feladata, a válaszadók 16,6 százaléka azt válaszolta, új munkahelyek teremtése, 0,2 százalékkal kevesebben pedig azt mondták, hogy a fiatalokkal kellene törődniük és munkát adni nekik. Főleg a negyven évnél fiatalabbak vélekedtek így. Az életszínvonal növelése mellett határozta el magát a válaszadók 15,6 százaléka, a korrupció és a bűnözés elleni harcot pedig 8,8 százalékuk nevezte meg.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás