Megbukott Romániában a „Trianon-napos” törvénytervezet

Elutasította kedden a képviselőház jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely „a magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává” nyilvánította volna Romániában június 4-ét.

„A magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává nyilvánította volna Bogdan Diaconu június 4-ét Romániában abban a törvénytervezetben, amelyet kedden elutasítottunk a jogi bizottságban. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy vannak olyan többségi kollégák, akik továbbra is nacionalista és magyarellenes retorika és munkafolyamatok mellett próbálnak érvényt szerezni saját maguknak és politikai karrierjüknek” – fogalmazott Máté András Levente, a képviselőház április 5-i ülését követően.

Máté elmondta, hogy az elmúlt időszakban, Romániában egyre jobban felerősödni látszik a nacionalista retorika, valamint a kisebbségi jogok területén visszarendeződés észlelhető.

„Ezelőtt pár évvel nem gondoltuk volna, de ma az RMDSZ legfőbb teendője megvédeni a közösséget, megteremteni a magyarok biztonságát. Hiszen ahogyan a mai napon is történt, egy újabb magyarellenes törvénytervezetet utasítottunk el. Számos ilyen tervezet születik, az RMDSZ-nek az a feladata a parlamentben, hogy a magyar közösség biztonságérzetét erősítse. Egy európai, demokratikus országban nincs helyük az ilyen jellegű jogszabályoknak” – fogalmazott Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselő.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás