Letöltendő a Microsoft-ügyben

Letöltendő börtönre ítélt csütörtöki első fokú ítéletében a román legfelsőbb bíróság egy volt minisztert, egy polgármestert és egy üzletembert az úgynevezett Microsoft-dossziéban.

Gabriel Sandu volt távközlési miniszterre két év, Gheorghe Ștefanra, Piatra-Neamt polgármesterére három év és Dorin Cocoșra két év szabadságvesztést szabtak ki a bírák. Ugyanebben a dossziéban másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Nicolae Dumitru üzletembert is.

A korrupcióellenes ügyészek szerint mintegy 18 millió euró kenőpénzt kapott három politikus és üzletember abban a számítástechnikai közbeszerzési ügyben, amely a rendszerváltozás óta a legnagyobb kivizsgált romániai korrupciós botránynak számít. Emellett a bíróság elrendelte összesen 8 millió euró elkobzását a vádlottaktól.

A két politikus és a két üzletember ellen 2014 őszén indult bűnvádi eljárás. Gabriel Sandu, Gheorghe Ștefan és Dorin Cocoșt akkor egy időre előzetes letartóztatásba is került. A vád Cocoș összesen mintegy 18 millió euró kenőpénzt kért és fogadott el, amiből 9 millió eurót ő kapott meg, 4,5 millió eurót a volt miniszter, 4 millió eurót pedig a polgármester egy számítástechnikai közbeszerzési ügyben.

A Microsoft-ügyben – a most elítélt Gabriel Sandun kívül – további nyolc volt miniszter ellen folyik bűnvádi eljárás, ellenük nem emelt még vádat a DNA.

Az ügy 2004-re nyúlik vissza, amikor a román állam Microsoft-programokkal látta el és számítógépekkel szerelte fel az iskolákat. A vádhatóság szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. 2009-ben egy újabb versenytárgyalást bonyolítottak le, a most első fokon elítélt vett négy személy ebben érintett az ügyészek szerint.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás