Egy szlovák szélsőjobboldali politikus lemondott parlamenti mandátumáról

Lemondott szlovák parlamenti mandátumáról a rasszista indítékból elkövetett erőszakos cselekedettel vádolt Andrej Medvecky pénteken, miután a múlt hét végén tartott választásokon parlamenti helyhez jutott.

Medvecky a Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS) zsolnai kerületi frakcióvezetője.

A szlovák politikust azzal vádolják, hogy 2014 novemberében leütötte és súlyosan megsebesítette a Dominikai Köztársaság egyik állampolgárát. A vádak szerint “öljétek meg a négert, nincs itt semmi keresnivalója” – szavakkal illette a megtámadott személyt. Medvecky csütörtökön jelent meg a bíróság előtt, de tárgyalását május 12-re halasztották egy szemtanú távolléte miatt.

A szlovák szélsőjobboldali politikus jelenleg felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt áll, amelyet ittas vezetés miatt szabtak ki rá.

Az LS-NS 14 mandátumot szerzett a szombati választáson. A Marián Kotleba vezette, nemzeti, keresztény és szociális értékekre hivatkozó csoportosulás, amelyet a szlovák sajtó legtöbbször szélsőjobboldaliként jellemez, esetenként neonácinak bélyegez, 2011 óta működik politikai pártként.

Kotleba a nap folyamán úgy nyilatkozott a TASR szlovák hírügynökségnek, nem volt tudomása arról, hogy párttársát testi sértéssel vádolják. Ugyanakkor elismerte, hogy tudott a felfüggesztett bírósági ítéletről.

“Nem gondolom teljesen helyénvalónak, hogy felfüggesztett börtönbüntetése van, de van néhány képviselő a parlamentben, akik különböző botlásokat követettek el” – mondta Kotleba.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás