Székely Szabadság Napja: lesz-e idén balhé?

A szervezőktől eltérően értelmezi Lucian Goga, Maros megyei prefektus a bírósági döntést, amely kimondja, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen megtarthatják a megemlékezést, a felvonulást és a tiltakozást. Goga szerint, míg a bíróság nem hoz végleges döntést, addig nem tekinthető engedélyezettnek a rendezvény felvonulásra és tiltakozásra vonatkozó része.

A kormány Maros megyei képviselője az Agerpresnek nyilatkozott kedden, kifejtve, hogy a Székely vértanúk emlékművénél megszervezhetik a megemlékezést, azt nem kifogásolja, viszont azt igen, hogy Marosvásárhelyen felvonuljanak.

Mint arról beszámoltunk, Izsák Balázs múlt héten jelentette be, hogy semmi nem akadályozza a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy a rendezvényt teljes egészében megtartsa. A program szerint március 10-én, csütörtök délután 4 órakor kezdődik a Székely vértanúk emlékművénél, ahol beszédek hangzanak el, koszorúznak, majd 5 órakor elindul a tömeg a Marosvásárhely főterére, ahol a prefektúra előtt tiltakoznak a Románia tervezett regionalizálása ellen.

A rendezvénynek este 7 órakor kell véget érnie, addig az időpntig szól a bejelentés. A szervezők 40 ezer résztvevőre számítanak, Izsák azt mondta, örülne, ha többen lennének. Annak érdekében, hogy a résztvevők minél gyorsabban hazaindulhassanak, azt kérte az SZNT elnöke a helyi rendfenntartóktól, biztosítsanak parkolási lehetőséget a vidékről érkező autóbuszoknak a főtér közeli utcákban.

A prefektus azt kérte a lakosságtól és a megemlékezés résztvevőitől, hogy őrizzék meg nyugalmukat és ne tegyenek semmi olyant, ami a város békéjét megzavarná. Amennyiben mégis sor kerülne a felvonulásra, a hatóságok készen állnak arra, hogy intézkedjenek – mondta Lucian Goga., aki szerint, amíg nincs végleges döntés, addig engedély sincs.

Izsák Balázs arról számolt be egy hete, hogy a bíróság az SZNT javára döntött, a polgármesteri hivatal pedig a legutolsó napon, február 29-én nyújtott be fellebbezést. Az SZNT-nek nem kell megvárnia a végső döntést, amit március 10. előtt nem hoznak meg, ezért úgy értelmezi, hogy megtarthatják a felvonulást és tiltakozást is.

A felvonulással és tiltakozással kapcsolatban Dorin Florea polgámesternek is volt egy kérdése: ha valami történik csütörtökön, ha valakit főbevernek, azért ki lesz a felelős, talán a bíró, aki engedélyt adott a felvonulásra? Az SZNT elnöke viszont úgy fogalmazott, bízik abban, hogy a résztvevők józanul gondolkodnak és felelősen viselkednek, hiszen nem az a cél, hogy randalírozással lejárassák magukat, hanem, hogy a székelyföldi autonómiáért törvényes keretek között küzdjenek. Ezért arra kér mindenkit, hogy mellőzze azokat a jelszavakat, szlogeneket, amelyek nem egyeztethetők össze az SZNT céljaival, vagy sértőek másokra nézve, gyűlöletkeltőek, sértik mások személyiségi jogait.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás