Bugár: Nem zárom ki, hogy előrehozott választások lesznek

Bugár Béla (Híd) délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szertefoszlottak az álmok egy reformpárti kormányról, amely erősítené a jogállamot, harcolna a korrupció ellen, és európai irányultságú volna.

A Híd elnöke szerint egy kormány létrejöttét gátolják a rendszerellenes pártok, illetve a radikálisok, akik bejutottak. Nem tudja, hogyan jöhetne létre nyolc pártból egy olyan formáció, amely egy stabil Európa-párti irányt képviselhetne.

Elutasította az együttműködést a Marian Kotleba-féle ĽSNS-szel és az SNS-szel, de nem tudja elképzelni azt sem, hogy Boris Kollár Sme rodina nevű pártjával lépjenek kormányra. Továbbá elképzelhetetlennek tartja azt is, hogy szakértői kormány álljon fel Szlovákiában.

Nem zárta ki a választások megismétlését, ugyanakkor szerinte katasztrofálisan hatna, ha a szlovák EU-elnökség idején zajlana.

“Megtörtént, amit kevesen vártak. Egy másik Szlovákiában ébredtünk, mint amiben azt gondoltuk, hogy élünk… Két rendszerellenes és egy radikális párt is van a parlamentben” – fogalmazott.

Úgy véli, Marián Kotlebát a Smer és némely másik párt bevándorlásellenes retorikája juttatta a parlamentbe. “Az eredmény rossz Szlovákia és a polgárai számára is” – szögezte le.

Bugár csalódott a Híd által elért eredmény miatt is. A Híd 6,5%-ot szerzett, ami alacsonyabb, mint négy éve, amikor 6,89%-ot értek el.

Parameter.sk / TASR

Felkapott hírek

Friss hírek

Ursula von der Leyen az EB új elnöke

383 szavazattal, 327 ellenében, 22 tartózkodás és egy érvénytelen szavazat mellett megválasztották Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.

Read More »

Von der Leyen gyakorlatilag mindent megígért az EP plenáris ülésén

Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket, például humanitárius folyosók kiépítésével - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter kedden Strasbourgban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás