Alagutat fúrnának a Magas-Tátra alatt

Poprád és Krakkó összekötése gyorsforgalmi úttal, vasúti összeköttetés kiépítése egy alagúton keresztül Zakopane és Csorbató (Štrbské Pleso) között. Többek között ez is szóba került Andrej Kiska szlovák és Andrzej Duda lengyel államfő tátralomnici találkozójá, számolt be az Új Szó. “Tíz órát töltöttünk együtt, és nemcsak országaink, hanem Európa és a világ helyzetéről is diskuráltunk” – tájékoztatott a találkozóról Andrej Kiska.  A két elnök megbeszélésén napirendre került a menekültkérdés is. Mindketten a schengeni övezet megőrzésének fontosságát hangsúlyozták. A lengyel elnök hozzátette: ha szükséges, minden tagállamnak segítenie kell az EU külső határainak védelmét. “Ugyanakkor meg kell őrizni a lakosság és az áruk szabad mozgásának gyakorlatát is az Európai Unión belül annak érdekében, hogy az emberek szabadnak érezhessék magukat az egész unióban” – hangsúlyozta Duda.   Kiska hozzátette: a schengeni övezet esetleges széthullása nem oldaná meg a migrációs válságot, ellenben Szlovákiára nézve “romboló hatású” lenne. Az államfők a munkaértekezlet előtt nem hivatalosan is találkoztak.  Lányaikkal együtt síeltek egyet a Magas-Tátrában, majd madártávlatból is megcsodálták a hegységet egy helikopterben repülve.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás