Friss hírek

Pozsony a 6. leggazdagabb uniós régió

Az Eurostat friss kimutatása alapján 2014-ben az Európai Unió 276 régiója közül Pozsony volt a hatodik leggazdagabb. Kelet-Szlovákia a legszegényebbek között.

Szlovákia teljesen kettészakadt – mutatja az EU statisztikai hivatala, az Eurostat friss összegzése. Míg a négy szlovákiai nagyrégió közül (ezek az uniós felmérések és elosztások céljából létrehozott „statisztikai” régiók) Pozsony a hatodik leggazdagabb, egyben a leggazdagabb posztocialista a unióban, addig Kelet-Szlovákia (Kassa és Eperjes megye tartozik ide) majdnem a legszegényebb húszban van.

Az Eurostat minden évben kimutatást készít arról, hogy az unió 276 régiója milyen gazdasági szinten van. Az összehasonlítás alapja a nemzeti össztermék (GPD) vonatkozó, tehát az adott vidéken előállított része, mindezt vásárlóerő-paritáson mérik. Bonyolult magyarázat helyett ennek lényege: így reálisabb képet kaphatunk az országok gazdagságáról és életszínvonaláról, ugyanis ez utóbbi módszerrel ki lehet zárni a valutaárfolyamok miatti különbséget, valamint az árak közti különbséget.

A kimutatásban az EU átlagát 100-nak vették, így Pozsony régió gazdagsága 186-nak számít, míg a Pozsony nélküli Nyugat-Szlovákia 72-nak, Közép-Szlovákia 61-nak, Kelet-Szlovákia pedig 53-nak. Euróban (GDP per fő, váráslóerő-paritáson) ez így néz ki: Pozsony 51 200 euró, nyugat 19 800, közép 16 700 és kelet 14 600 euró. Megdöbbentő különbségek.

Az unió leggazdagabb régiója Belső-London 539-es értékkel, a második Luxemburg (266), majd Brüsszel következik (207). Az első húszban Pozsonyon kívül egy posztoci régió van, Prága (9. 173-as értékkel).

A legszegényebb 20-ban főleg romániai és bolgár és lengyel régiók találhatók, de itt van három magyarországi is: Észak-Magyarország (42), Észak-Alföld (43), Dél-Dunántúl (45).

Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

A BMW optimistán tekint a jövő felé

Tizenegy éve az első alkalommal veszteséggel zárta az idei második negyedévet a BMW konszern, a vezetés azonban a járványvédelmi korlátozások miatt világszerte beszűkült autópiaci forgalom mellett is bizakodóan tekint az év második fele elé.

Read More »

Hatalmas robbanás történt Bejrútban

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este robbanás történt, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár - más források szerint vegyianyag-raktár - található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás