Fico: Az unió egyben tartása megéri a Nagy-Britanniával kötött megállapodást

Az Európai Unió egyben tartása megéri a Nagy-Britanniával kötött egyezséget – így reagált Robert Fico szlovák miniszterelnök a Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről Brüsszelben létrejött megállapodásra.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák kormányfő a hosszú tárgyalások után péntek éjjel létrejött kompromisszumos megállapodásról úgy vélekedett: jelenleg, amikor az unión belül olyannyira megoszlanak a vélemények a migrációról, nagyon rossz üzenet lett volna, ha olyan jelenségek kerülnének felszínre, miszerint az uniós tagországok még arra sem képesek, hogy együtt maradjanak.

“A megállapodás megéri, mert így egyben tudjuk tartani az Európai Uniót” – szögezte le Robert Fico, aki szerint az egyezség egyik fontos jellemzője az, hogy David Cameron brit kormányfő is teljes mellszélességgel ki tud állni mellette.

A szlovák kormányfő ugyanakkor azt is mondta, hogy ezzel a megállapodással először ismerték el hivatalos szinten is a kétsebességű Európai Unió létrejöttének lehetőségét. “A fejlődés egyik sebessége az eurózónáé lesz, ahol mindannyian a nagyobb mértékű integrációt támogatjuk (…), a nem euróövezeti tagországokat pedig másik sebesség jellemzi majd” – fejtette ki Fico.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás