Igaza volt a kirúgott tanárnak

Az Állami Számvevőszék (NKÚ) vizsgálata alátámasztotta a kassai kereskedelmi akadémiáról elbocsátott tanár, Oto Žarnay vádjait, és további hibákra is fényt derített – számolt be róla az Új Szó.

A tanárt azért bocsátották el a kassai kereskedelmi akadémiáról még 2012-ben, mert rámutatott az iskola helytelen pénzügyi gazdálkodására és arra, hogy a tanárok zaklatásoknak voltak kitéve, több pedagógusnak fel is mondtak.  Az iskola vezetősége továbbá Žarnay állítása szerint havi 450 és 550 euró közötti összeget fizetett egy ügyvédnek, akinek a szolgáltatásaira nem is volt szükség. Az iskola vezetősége előbb elbocsátotta, majd rágalmazásért beperelte a tanárt, 3000 eurós kártérítést követelve tőle. A Fehér Holló Díjat nyert pedagógus most az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) listáján indul a választásokon. Perében februárban várható döntés. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) közben átvizsgálta az iskola költségvetését, könyvelését és ellenőrző rendszerét is. Az ellenőrzés során a Žarnay által nyilvánosságra hozottakon kívül további hiányosságokra is fény derült. Az iskola 51 ezer euróval gazdálkodott hatáskörén kívül.  Az NKÚ állásfoglalása szerint átláthatatlan az útiköltségek visszatérítései módja és a szolgálati telefonok használatának feltételei is. A tornaterem bérlése során sem tartotta magát az intézmény az erre vonatkozó szerződésben foglaltakhoz. Az NKÚ igazat adott Žarnaynak abban is, hogy az iskolának 2010 és 2012 között valóban nem volt szüksége az általa fizetett ügyvéd szolgáltatásaira, és így fölöslegesnek ítélte az erre kiírt közbeszerzést is. Az iskola a fent említett évek alatt senkivel nem pereskedett, ráadásul szükség esetén a fenntartó, vagyis Kassa megye jogi szolgáltatásait is igénybe vehette volna. Az ellenőrök arra is rávilágítottak, hogy egy másik iskola ugyanennek az ügyvédi irodának a szolgáltatásait 1800 euróval olcsóbban, 4800 euróért vette igénybe. A kereskedelmi akadémia 2012-ben 6600 eurót fizetett az ügyvédnek.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás