Saját párttársait tömte ki Fico a miniszterelnöki alapból

A miniszterelnök, Robert Fico különleges pénzalapjából célzottan azokat a falvakat támogatta, ahol smeres a polgármester, írja az Új Szó.

A Sme napilap hétfői számában ír arról, hogy a miniszterelnök különleges alapjából támogatott falvak kétötödének smeres polgármester áll az élén. Így van ez a Csacai járásbéli Óbeszterce (Stará Bystrica) tepelülés esetében is. Itt nem más a polgármester, mint Ján Podmanický a Smer parlamenti képviselője.

A polgármester ugyanakkor azzal védekezik, hogy minden évben vagy 50 helyre adnak be kérelmet különböző támogatások megszerzésének érdekében, és csak az esetek egy tizedében sikerül is valamennyi pénzt szerezniük.

Óbeszterce smeres polgármestere, Podmanický akkor vált igazán ismertté, amikor utószót írt a szlovák náci bábállam, egykori vezetőjének, Jozef Tisonak a tiszteletére szerkesztett verseskötethez.

A települést egyébként nagyon szépen felújították. Az elmúlt kilenc évben egymás után épültek a bicikliutak, játszóterek és egyéb közterek.

Persze a kormány tagadja, hogy párthovatartozás alapján osztanák szét ezeket a pénzeket. Ezt a vádat a kormányhivatal a média által kreált kitalációnak nevezte.

Ugyanakkor a Transparency Internaional Slovensko igazgatója, Gabriel Šípoš szerint egyértelműen megfigyelhető, hogy ezekből a forrásokból párthovatartozás alapján részesülnek, vagy éppen maradnak ki egyes települések. A szakértő azt is elmondta, hogy ez a jelenség az előző kormányoknál is megfigyelhető volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a miniszterelnök személyes alapjában lévő összeg korábban kisebb volt. Fico az elmúlt négy évben összesen 16,2 millió eurót osztott szét ilyen módon.

Nyitrakörtvélyes (Hrušoviany) község is többször kapott támogatást a miniszterelnök személyes alapjából. A településről annyit érdemes tudni, hogy a Robert Fico gyermekkorának jelentős részét töltötte itt el és a falu jelenlegi polgármestere szintén a Smer tagja. Négy év alatt a település 60 ezer euró támogatást kapott személyesen a kormányfőtől.

Fico összesen 107 települést támogatott a személyes apjából. Ebből 45-ben smeres a polgármester, 45-ben független és 17-ben pedig ellenzéki a község első embere.

A miniszterelnök különleges alapja akkor került a figyelem központjába, amikor kiderült, Fico 20 ezer eurót adott belőle egy bizonyos Pavol Kostka nevű masszőrnek. sajtóértesülések szerint a masszőr borsos árú szolgáltatásai prominens személyiségek, például miniszterek vették igénybe.

A miniszterelnök különleges alapja elvileg arra szolgál, hogy természeti katasztrófa, vagy más súlyos esemény következményeit enyhítsék vele, ha az szükséges. Persze más célokra is adhatnak a pénzből. Így Fico például 120 ezer euróval támogatta a szlovákiai űrkutatás fejlesztését is.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás