Fico nem emeli a nővérek bérét

Robert Fico nem lát okot arra, hogy növelje azon nővérek bérét, akik felmondtak. A nővérek jelezték, hajlandóak visszatérni a kórházakba, ha garantálják nekik, hogy a törvényben előírtnál magasabb fizetést kapnak, írja az Új Szó.

A magasabb bérigényt már korábban is jelezték a nővérek. A kormányfő szerint azonban a béremelést nem lehet megvalósítani, sőt, mint állásfoglalásában írja, egyes szakemberek szerint egy ilyen lépés alkotmányellenes is lehet. A kormányfő csak olyan fizetésemelést tud garantálni, amelyet a már említett törvény is biztosít a nővéreknek. „Ezen feltételek mentén tárgyalhatnak a nővérek a kórházigazgatókkal, de csak a hatályos törvények és a kollektív szerződések szellemében” – mondta a kormányfő.

A nővérek szakszervezeti vezetői kilátásba helyezték, hogy hétfőn egységes szerződésmintákat nyújtanak be az egyes kórházigazgatóknak. A felmondott nővérek egyszerre térnének vissza a kórházakba, ha sikerülne megegyezni alkalmazásuk feltételeiről.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás