Erősebb határvédelmet akar a román elnök

Románia a kiváltó okok felszámolásában és az európai határvédelem megerősítésében látja a migránsválság megoldását – jelentette ki Klaus Johannis államfő a Bukarestben akkreditált nagykövetek előtt csütörtökön.

Kifejtette: Románia nem a menedékkérők befogadását utasítja el, hanem szétosztásuk módját kérdőjelezi meg. A Bukarest által ellenzett kötelező befogadási kvótákra utalva rámutatott: az unió tagállamai egyenlőek, a megoldást párbeszéddel, és nem egy “könyvelői, bürokratikus” hozzáállással kell kidolgozniuk.

Johannis kifejezte reményét, hogy a válság nem ingatja meg hosszú távon az európai eszmébe vetett  bizalmat, ugyanakkor megjegyezte: “több előrelátást, összehangoltságot és stratégiát vár” az Európai Uniótól.

“Az európai eszme nem egy üres szlogen, az Európai Unió nem bürokratikus mechanizmusok gyűjteménye. Az egységes Európa egy fejlettebb, összetartóbb, polgáraira jobban figyelő társadalom kifejeződése. Szeretném, ha az európai intézményeket hatékonyabban, összehangoltabban, jobb tervezéssel és nagyobb szigorral vezetnék, ami az európai célkitűzések érvényesítését illeti” – fogalmazott Johannis.

Mint mondta, Románia továbbra is jelentős szerepet vállal a migránsválság okainak felszámolásában, az európai határvédelem megerősítésében. Bár a schengeni projekt mára megkérdőjeleződött, Romániának továbbra is az a célja, hogy része legyen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek és jelenleg is “felelős” schengeni ország módjára védi az Európai Unió határait – hangsúlyozta az elnök.

A bukaresti külképviseleti vezetők előtt mondott idei beszédében Klaus Johannis megerősítette, hogy a román külpolitika számára az Egyesült Államokkal ápolt stratégiai partnerség, valamint az ország NATO- és európai uniós tagsága a meghatározó, ezen szövetségi rendszer tagjaként pedig Románia megbízható partner, biztonságot nem csak “fogyasztó, hanem szolgáltató” tényező kíván lenni a térségben.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás