A magyarok is kiállnak a szlovák tanársztrájk mellett

Közleményben tudatta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), a Diákhálózat, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, illetve a magyariskola.sk portál, hogy kiállnak január 25-ére szervezett pedagógussztrájk mellett, írja az Új Szó.

Az említett oktatásban érdekelt civilszervezetek tagjai a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának. Az utóbbi ernyőszervezet koordinálásával az oktatási szervezetek azt szorgalmazzák, hogy a pedagógussztrájk céljai közé kerüljön be e kisebbségi oktatást érintő problémák megoldásának követelése is.

Mindenekelőtt a magyar iskolák esélyegyenlőségének megteremtését szeretnék a sztrájk céljai között látni. Így például el akarják érni, hogy a sztrájkszervezők vállalják fel a magyar anyanyelvoktatás óraszámának növelését, vagy a kisiskolák megtartását.

Az összes releváns szlovákiai magyar pedagógiai-oktatási szervezet és kezdeményezés csatlakozott ahhoz a levélhez, melyet a Szlovák Tanárok Kezdeményezéséhez (Iniciatíva slovenských učiteľov) juttattak el a hétfői nap folyamán. A levelet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége fogalmazta, tartalmához a magyariskola.sk, a Diákhálózat, illetve a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége is csatlakozott. A levelet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala juttatta el a sztrájkot előkészítő és koordináló bizottságnak, s a kapcsolatfelvétel is megtörtént.

A Szlovák Tanári Kezdeményezés január 11-én hirdetett sztrájkkészültséget, január 25-től pedig sztrájkba is szándékoznak lépni. Az iskolák közül százon felül van a csatlakozók listája, a pedagógusok köreiből pedig több ezren jelezték, hogy bekapcsolódnak a megmozdulásba. A szervezők ezernél is több iskolát mozgósítanának.

A Szlovák Tanári Kezdeményezés többek között a tanárok fizetésemelését, az oktatásügyre fordított keretösszeg megemelését és metodológiai változásokat követel a kormánytól. A szlovákiai magyar szervezetek a vonatkozó levelükben azt szorgalmazzák, hogy a pontok mellett vállalják fel a kisebbségi iskolaügy problémáit is – például az anyanyelv tanítását érintő óraszám-korlátozás feloldását, a diákok minimális létszámára vonatkozó intézkedések eltörlését, valamint az anyanyelvhasználatra vonatkozó standardok módosítását. Ezek a kérések már korábban is megfogalmazódtak a közösség körében, szó volt róluk mind az oktatásügyi petíció keretén belül, mind pedig a komáromi demonstráción.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás