Csekély az esélye az EMNP által javasolt választási párt létrehozásának

Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok.

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. “Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az elemző. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között “együttműködési versengés” folyik. “Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós.

A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat. “Ez azt is jelenti, hogy ha nincs együttműködés, az erősebb felet fogja támogatni” – fogalmazott Bakk Miklós, aki szerint az RMDSZ ma sokkal előnyösebb helyzetben van a magyar kormánnyal való együttműködés tekintetében, mint korábban volt.

Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. “A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni.

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg.

Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) eddig “a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és mára az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.

A szociológus szerint az RMDSZ, tudatában annak, hogy budapesti pozíciói megerősödtek, kevésbé kényszerül a megegyezésre, mert abból indulhat ki, hogy az EMNP-nek amúgy sem lesz erőforrása egy hangsúlyos választási részvételre. Hozzátette, a megegyezés elvárása az EMNP-t lökheti abba az irányba, hogy nagyobb kompromisszumkészségről tegyen tanúbizonyságot.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy választási párt létrehozását javasolták az RMDSZ-nek, amely a nyári önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon is megteremtené a lehetőséget a közös indulásra.

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke csütörtökön bírálta az EMNP javaslatát, és kijelentette, hogy az RMDSZ ragaszkodik a társadalomszervezői szerepre is alkalmas szövetségi struktúrához. Azt is hozzátette azonban, hogy folytatják a tárgyalást az EMNP-vel.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás