Újvidék: tüntetett a szélsőjobboldal

Néhány jobboldali és neofasiszta szervezet – köztük olyanok is, amelyeket betiltottak – tagjai nagygyűlést tartottak Újvidéken.

Az Obraz, a Naši, a Nacionalni stroj és egyéb neofasiszta szervezetek tagjai 18 óra körül kezdtek gyülekezni Újvidék központjában, a gyűlés célja pedig Oroszország és Vlagyimir Putyin támogatása volt, ugyanakkor a gyűléssel Vajdaság Szerbiához csatolásának 97. évfordulóját is ünnepelték.

A gyűlésen a szervezetek képviselői megköszönték Oroszországnak, hogy támogatja Szerbiát, és azt mondták, hogy szerintük Szerbiában árulók vannak hatalmon. Sértő üzeneteket kiabáltak a szerb miniszterelnöknek, valamint az LSV és a DS elnökeinek, Nenad Čanaknak és Bojan Pajtićnak címezve, valamint NATO ellenes kiabálások is elhangzottak.

A gyűlés után átsétáltak a Vajdasági Szociáldemokrata Liga székháza elé, ahol arról beszéltek, Vajdaság Szerbiában van, s tovább sértegették Čanakot, s összetaposták a párt zászlaját.

A rendőrség végig jelen volt, de incidensre nem került sor.

Az LSV választ vár a belügyminisztériumtól

Az LSV választ vár a szerb belügyminisztériumtól arra a kérdésre, hogy ki és milyen alapon hagyta jóvá a tegnapi gyűlést Újvidék központjában. A párt szerint egyetlen okot és igazolást nem lehet találni arra, hogy engedélyezték a gyűlést, amelyet az Obraz szervezett, vagyis egy olyan szervezet, amelyet a szerb alkotmánybíróság három és fél évvel ezelőtt betiltott nemzeti és vallási alapú gyűlöletkeltés miatt. Kiemelték továbbá, hogy a Naši szintén rászolgált a betiltásra gyűlöletre és erőszakra való felbujtás miatt.

A párt többek között feltette a kérdést, hogy miért nem tartóztatták le tegnap az Obraz tagjait, s miért nem alkalmazzák az idevágó törvényt, amely megtiltja a neonácista és fasiszta szervezetek és egyesületek szereplését, valamint a neonácista és a fasiszta szimbólumok használatát.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

Az argentin marhahús lehet a megoldás a kínai sertéspestis-problémára

Kína sertésállományát tavaly nyár óta harmadára csökkentette az afrikai sertéspestis járvány, aminek következtében a sertéshús ára az egekbe szökött, és az ország jelentősen rászorul a külföldi beszállítókra. És itt jönnek a képbe az argentin szarvasmarha-tenyésztők és húsfeldolgozó üzemek, amelyek éppen ezt a kényszer szülte piaci rést akarják kihasználni.

Read More »

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás