Börtönnek tartják a menekültek Szlovákiát

A menekülteknél állítólag olyan térképeket találtak a határőrök, melyek egy-egy szóval jellemezték az egyes országokat: Magyarországhoz a kerítést, Szlovákiához a börtönt írták, írja az Új Szó.

A rendőrök mintegy 700 illegális bevándorlót fogtak el a határon tavasz óta – jelentette ki Robert Kaliňák belügyminiszter a  Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) politikai vitaműsorában. Hozzátette: gazdasági bevándorlókról van szó, akiket Szlovákia fokozatosan visszaküld azokba az országokba, ahonnan érkeztek. Kaliňák szerint ebben a kérdésben szigorúan és következetesen kell eljárni. A belügyminiszter elmondása szerint minden illegális bevándorló választhat: vagy átlépik a határt, és akkor őrizetbe veszik őket, vagy visszafordulnak. A migránsoknál állítólag olyan térképeket találtak a határőrök, melyek egy-egy szóval jellemezték az egyes országokat: Magyarországhoz a kerítést, Szlovákiához a börtönt írták. A belügyminiszter elismerte, hogy Szlovákia még egyetlen menedékkérőt sem fogadott be önkéntes alapon. “Ez egy bonyolult folyamat” – tette hozzá. Korábban a kormány kilátásba helyezte, hogy Szlovákia önként befogad száz szír keresztényt. Kaliňák vitapartnere Lucia Žitňanská, a Híd alelnöke volt. Szerinte Szlovákia nem tett meg mindent, amire lehetősége lett volna az önkéntes segítségnyújtás keretében. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a migrációs válsággal összefüggő félelemkeltés a szélsőséges csoportok malmára hajtja a vizet. “A történelem arra tanít minket, hogy ma még csak a menekültekkel szemben táplálunk negatív érzelmeket, holnap pedig már a kényelmetlennek ítélt etnikai, vallási vagy más véleményen lévő kisebbségekkel szemben is” – mondta Žiňanská. Hozzátette: az Európai Unió nagy tragédiája lenne, ha a migrációs válság következtében Európa  újra nyugatra és keletre osztódna fel, egyes tagállamokban pedig szélsőséges pártok jutnának hatalomhoz.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás