Szépen telik az államkassza

Lesz pénze a kormánynak, így a kormányzó pártnak is a „választási kampányra”, az adó- és járulékbevételek ugyanis jobban alakulnak a vártnál. Növekedik a gazdaság, de az uniós támogatások is segítenek.


Az uniós pénzek hatását jól példázza, hogy a 2016 és 2018 közötti időszakra az IFP együttesen már csak 337 millió eurós többletbevétellel számol a júniusi előrejelzéshez képest, ami az említett évek összesített GDP-jének alig a 0,1 százaléka. „A 2015-ös adóbevételek növekedéséhez a beruházások bővülése, a munkapiaci helyzet javulása és az adóbehajtás hatékonyságának a növelése járul hozzá, a következő években már csak az adóbehajtás hatékonyságának a javításával számolhatunk” – ismerte el Filko.

Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás