A menekültekkel ostorozza egymást kormány és ellenzék

Robert Fico szerint bár az ellenzék korábban egyöntetűen a kötelező menekültbefogadási kvóták ellen foglalt állást, a KDH és az OĽaNO-NOVA pártkoalíció most hirtelen mégis támogatni kezdte a kvóták bevezetését. A kormányfő ezzel a kijelentésével az ellenzéki pártok kritikájára reagált. A KDH és OĽaNO-NOVA azért bírálta Ficoékat, mert a kormány az Európai Unió bíróságán támadná meg a kvótadöntést.

Fico szerint a nyilvánosság tudomására kell hozni, hogy ha a KDH és az OĽaNO-NOVA pártkoalíció a kormány részei lennének, egyetértenének azzal, hogy Szlovákiába nagy számban érkezzenek olyan személyek, akikről semmit sem lehet tudni. A miniszterelnök az említett ellenzéki pártokat köpönyegforgatónak titulálta. “Amíg előnyük származott belőle, nemet mondtak a kvótákra. Most azért kezdik támadni a kormányt, mert a kvótákkal kapcsolatos véleményünkért a végsőkig kiállunk. Mi kiállunk Szlovákia mellett. Az ellenzéki pártok cserben hagyták Szlovákiát, mert azt hiszik, ezzel politikai jópontokat szerezhetnek” – jelentette ki a parlamentben tartott sajtótájékoztatón Fico. A KDH mai állásfoglalása szerint a párt nem örül ugyan a kötelező kvóták bevezetésének, de tiszteletben tartja az EU belügyminisztereinek többségi döntését. Ficoék elutasító magatartását a kereszténydemokraták az EU-ról szóló szerződés és a Szlovákia által vállalt kötelezettségek megsértésének tekintik. A KDH elnöke, Ján Figeľ szerint Fico Szlovákiát elszigeteltségbe taszítja. Igor Matovič, az OĽaNO elnöke rámutatott: Fico egyetértett a Lisszaboni szerződésben foglaltakkal, amely lehetővé teszi, hogy a többség döntsön. “Nem dönthetünk önkényesen ebben a dologban, amit kritizál. Elfogadta a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az EU diktáljon” – hangsúlyozta Matovič. Fico ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a kötelező menekültkvóták elleni harcban következetesnek kell lenni és kihasználni minden lehetséges törvényes eszközt. A kormány lépését egy bírósági perben való fellebbezéshez hasonlította. “Kritizáljuk azt az embert, aki első fokon elveszít egy pert, aztán fellebbez? (…) Ha az európai jogrend lehetővé teszi, hogy panasszal éljünk egy döntés ellen, ami nem tetszik, akkor ezt senki sem vetheti a szemünkre. Ehhez egyszerűen jogunk van” – hangsúlyozta Fico, hozzátéve: az ellenzéki képviselők farizeusok, akiknek soha semmi nem jó. Szerinte akkor is háborognának, ha a kormány tiszteletben tartaná a kvótadöntést. “Azt mondanák, hogy a gatyánkba csináltunk” – zárta szavait.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ujgur átnevelőtáborokat leleplező titkos kínai dokumentumokról közölt cikket a NYT

A New York Times több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek - becslések szerint mintegy egymillió ujgur, kazah és egyéb nemzetiség - tömeges internálásának részleteit fedi fel. A kínai kormány hétfőn fércmunkának nevezte a lap hétvégi tudósítását, amely Peking szerint szelektíven értelmezi a tényeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás