A szerb határrendészet szerint megváltozhat a migráció útvonala

Amennyiben Magyarország szigorít a határvédelmen, megváltozhat az Ázsiából és Afrikából az Európai Unióba tartó migránsok útvonala – jelentette ki Mitar Đurašković, a szerbiai határrendészeti igazgatóság osztályvezetője pénteken a szerbiai közszolgálati televízió reggeli híradójában.

Véleménye szerint amennyiben a migránsok már nem tudnak Magyarországon áthaladni, akkor az eddig Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át vezető utat egy Bulgárián vagy Albánián keresztül vezető útra változtathatják meg.

Szerinte a szeptember 15-től szigorodó magyar törvények nem vonatkozhatnak a politikai menekültekre, csak az illegális bevándorlókra, amelyből sokkal kevesebb van. “A legtöbben menedékjogot fognak kérni, és velük szemben nem lehet majd intézkedni” – vélekedett a szerbiai határrendészet képviselője.

Hozzátette, hogy Szerbia a jövőben is együttműködik a magyar, az osztrák, a német és a macedón határőrséggel.

Elmondta, hogy az év első nyolc hónapjában 587 bűnvádi feljelentést tettek a határ törvénytelen átlépése és embercsempészet miatt. A feljelentések több mint 800 gyanúsítottra vonatkoznak, és több mint 5 ezer migránst érintenek.

Embercsempészetért Szerbiában hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki, minősített esetben viszont – például amikor a migránsok élete is veszélybe kerülhet – akár tíz évig terjedő börtönbüntetés is kiróható – magyarázta az illetékes.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás