Sok iskolai büfé fog bezárni

Szlovákiában jó lenne szabályozni, mit árulhatnak az iskolabüfék, ám ehhez világos szabályok kellenek – véli a szakember. Október elsejétől érvényes az új rendelet. A törvény okozta változásokról az Új Szó készített összefoglalót.

Július végén hozta nyilvánosságra a pozsonyi egészségügyi minisztérium azt a miniszteri rendeletet, amely október 1-től jelentősen korlátozza azoknak az élelmiszereknek a listáját, amelyeket az iskolai büfékben, illetve az iskola területén felállított élelmiszer-automatákban lehet majd árusítani. Tiltólistára kerülnek az édességek (különböző cukrokat tartalmazó termékek), a sütemények, a hagyományos és a félkész pékáruk, a tartós élelmiszerek, a fagylaltok és jégkrémek, a kakaóból és csokoládéból készült élelmiszerek, a sós rágcsálnivalók, a chipsek, a magvak és a ropik. Lekerülnek a büfé polcairól a gyorséttermi élelmiszerek, a lángos, a hot-dog, a bundáskenyér, a rántotta, a füstölthús-készítmények, a rántott élelmiszerek, a pástétomok és a hamburgerek, valamint az alkoholos, a koffeintartalmú, az édesített italok és az energiaitalok is. Az iskolai büfék nem árusíthatnak dohányárut és étrend-kiegészítőket sem. Egyeztetés nélkül

A Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara (PKS) elfogadhatatlannak tartja, hogy a minisztérium szakmai egyeztetés nélkül, a nyári szabadságok ideje alatt önkényesen döntsön egy ilyen kérdésben. „Elutasítjuk a rendeletet, mely nem rendszerszerű és ráadásul nem oldja meg a gyermekek körében egyre inkább terjedő túlsúly és elhízás problémáját” – olvasható a kamara állásfoglalásában. A rendelet visszavonását, valamint széles körű szakmai és társadalmi egyeztetést sürgetnek az ügyben. Az egészségügyi minisztérium szerint csak olyan élelmiszereket tiltanának ki az iskolákból, amelyeknek jelentős szerepük van az elhízásban és az azzal járó krónikus betegségek kialakulásában. A PKS és ellenzéki politikusok szerint a rendelet túl általánosan fogalmaz, nem egyértelmű, hogy októbertől mi lehet és mi nem a büfék polcain. A pékek szövetsége abszurdnak nevezte a pékárura vonatkozó tiltólistát. Fontos a szülői példa

Alžbeta Béderová, a Közegészségügyi Hivatal munkatársa támogatja a gyerekek egészséges életmódját segítő törekvéseket. „Valóban szükség lenne bizonyos szabályozásra, de értelmes kompromisszumra kell törekedni. A magas cukor- és zsírtartalmú ételek valóban káros hatással vannak a fejlődésben levő szervezetre, ezeket lehetne korlátozni” – állítja a szakember. Hozzátette azonban, hogy ebben a kérdésben elsősorban a szülők játszanak kulcsfontosságú szerepet – ők alakítják ki a gyermekek étkezési szokásait. „A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy minőségi reggelivel kell indítani a napot. Végső soron véleményem szerint az iskola területén működő büfének nevelő funkciót is be kellene töltenie azzal, hogy valóban egészséges élelmiszereket kínál a gyerekeknek” – mondta Alžbeta Béderová. Bezár a büfé

Az általunk megszólított büfések többsége nem tudott az új rendeletről. A lapunknak nyilatkozó vállalkozó – alap- és középiskolában is üzemeltet iskolai büfét – azt mondta, az édesség mellett leginkább a friss pogácsát, a pékárut és a különböző szendvicseket keresik a diákok. Ezek azonban ősztől tiltólistán lesznek. A tapasztalatok alapján a gyümölcs és a tejtermék a büfésre romlik. Orosz István, a Rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója szerint a rendelet értelmetlen, és semmilyen hatása nem lesz a problémára. „Ha nem a büfében, akkor a környező élelmiszerboltokban fogják megvenni a diákok azt az élelmiszert, amit szeretnek. A büfék többsége idővel bezár, munkahelyek szűnnek meg, az iskolák pedig elesnek a büfék bérleti díjától” – mondta az igazgató.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás