Rendkívüli árvízvédelmi helyzet Újvidéken

Rendkívüli árvízvédelmi helyzetet hirdettek Újvidék legveszélyeztetettebb városrészeiben. Kabol (Kovilj), Slana bara, Vidovdansko naselje és Klisa után várhatóan Sajlovo és Bangladeš városrészekben is kihirdetik a rendkívüli helyzetet.

Sajlovo lakosai a 021 hírportálnak nyilatkozva azt mondták, csalódtak, amiért a városi szolgálatok részéről nem érkezett segítség, és tartanak attól, hogy mi lesz, amennyiben újra esni kezd az eső, hiszen már most is víz alatt vannak az utcák és udvarok.

Időközben Újvidék rendkívüli helyzetekkel foglalkozó stábja rendes árvízvédelmet vezetett be az egész városra vonatkozóan.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) adatai szerint Kabol területén mintegy 142 liter eső esett négyzetméterenként 24 óra leforgása alatt, Futakon ugyanakkor kevesebb mint 100 liter, az egész város területén pedig 80-90 liter csapadék hullott négyzetméterenként 8 óra alatt. A helyzet komolyságát tanúsítja az az adat is, hogy májusban az egész havi átlagos csapadékmennyiség 60 liter négyzetméterenként.

Ugyanakkor egyes polgárok viselkedése hozzájárul a probléma fokozásához, ugyanis rákötötték az emésztőgödröket a felszíni vizek elvezetésére szolgáló csatornákra, ezzel pedig tönkretették az infrastruktúrát.

Klisa lakóinak elmondása szerint a Szécsányi meg a Szenttamási utcákban ürülék úszott a vízben tegnap este. „Az embereket a bűz fojtogatta, mert kiöntött az a csatorna, amely a Kotex product gyárból szállítja el a szennyvizet, és össze van kötve azokkal a kanálisokkal, amelyeknek a felszíni vizeket kellene elvezetni” – mesélték, illetve hozzátették: erről a több éve jelentkező problémáról minden illetékes intézményt tájékoztattak, de senki sem reagált.

A Bangladeš városrészben lajtos kocsikból juthatnak ivóvízhez a lakosok, és ideiglenes szállást is biztosítottak arra az esetre, ha egyes családok kénytelenek lennének elhagyni otthonukat.

Kitekintő / Vajma.info

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás