Lopás vádjával is eljárás indul Traian Basescu ellen

Újraindul a bűnvádi eljárás Traian Băsescu volt román államfő ellen, amiért 2007-ben büdös cigánynak nevezett egy újságírót és elvette a telefonját. A politikust lopással és sértegetéssel vádolják – számoltak be a hírtelevíziók.

Az eljárás lefolytatását hétfőn hagyta jóvá a bukaresti első kerületi bíróság. Korábban a legfőbb ügyészség nem indíthatott vizsgálatot az ügyben, mert az államfőnek mentelmi joga volt.

A héten a bíróság jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a Mihăileanu utcai ház ügyében is. Ehhez a bukaresti ingatlanhoz Traian Băsescu még a főváros főpolgármesterként jutott hozzá. Ebben az ügyben a volt államfőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

A politikus a hét végén a B1TV-ben azt nyilatkozta, hogy nem fél az ellene indított bűnvádi eljárásoktól. „Minden esetben betartottam a törvényeket” – jelentette ki.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás