_

Mobilizációs feketelista magyar szereplőkkel is

Amolyan feketelistát tett közé a megyei hadkiegészítő parancsnokság, amelyben olyan vállalatokat, intézményeket, és azok vezetőit, illetve polgármestereket nevez meg, akik szerintük elszabotálják a mobilizációt – írja a Karpathír.

A zakarpattya.net oldalán elérhető listán járásonkénti bontásban vannak felsorolva azok az érintettek, akik a megyei hadkiegészítő parancsnokság megítélése szerint nem tesznek eleget az Ukrajnában meghirdetett újabb, immáron ötödik mozgósítási hullámnak, sőt, egyenesen hátráltatják, azaz szabotálják azt.

A sajátos feketelistán két Bereg-vidéki céget is találni, valamint egy sor magyar polgármestert a Nagyszőlősi járásból. Listázták például Tóth Bálintot, Tiszapéterfalva és az oda tartozó kisebb falvak polgármesterét, Sápi Sándort, Szőlősgyula polgármesterét, Szahajdák Lászlót, Mátyfalva polgármesterét, Román Mihályt, Tiszakeresztúr polgármesterét, továbbá Feketepatak, Királyháza, Egres és Tiszaszirma faluvezetőjét is.

A Beregszászi járásban két vállalatot listáztak: a Liszindusztriját és az Interszorszot. Egy sor ungvári cégre is megorroltak a katonai parancsnokok, közte a Tisza Konyakgyárra, a megyei gázszolgáltatóra, a Zakarpatgazra, vagy éppen a Zakarpattya-Avto vezetőire.

Azok, akik szerepelnek az összeállításban, nem sok jóra számíthatnak, mert a hadkiegészítő feljelentést készül ellenük tenni.

Úgy fest, ilyen megfélemlítő módszerekhez nyúlnak, hogy eleget tudjanak tenni az újabb mobilizációs parancsnak.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás