_

Több pénzt adnának a kisebbségi kultúrára

Mintegy 8 millió euró éves támogatással rendelkező, önálló alapot hozna létre a Híd a kisebbségi kultúra támogatására. A törvényjavaslatot a szlovák Művészeti Alap működését szabályozó törvény mintájára dolgozták ki azzal, hogy mind a 13 szlovákiai kisebbség kultúrájának finanszírozását biztosítanák, írja az Új Szó.

A tervezetet még egyeztetik a kisebbségek kulturális szervezeteivel, és várhatóan ősszel terjesztik be a parlament elé. Solymos László alelnök szerint csak egy független alappal biztosítható a kisebbségi, köztük a magyar kultúra fejlődése.

„Addig maradunk magyarnak, amíg saját kulturális értéket tudunk teremteni” – jelentette ki Solymos.

„Az elképzelés alappillérei a stabilitás, az átláthatóság, az önkormányzatiság és a kisebb létszámú kisebbségek kompenzációja – magyarázta Solymos László, a Híd alelnöke. – Az alap létrejöttével ugyan még nem válna valóra a kulturális autonómia, de nagy lépést tennénk irányába.” Az elképzelés szerint az alap évente mintegy 8 millió eurót oszthatna szét a kisebbségi kultúra támogatására, ami több mint kétszerese a jelenlegi támogatási keretnek, amely a Nemzeti Kisebbségek Kultúrája támogatási rendszerben jelenleg a kormányhivatal hatáskörébe tartozik. Idén ennek keretében 3,879 millió euró támogatást kapnak kulturális szervezetek.

A Híd egyelőre még nem egyeztetett a Smerrel, amely támogatása nélkül a tervezet bukásra van ítélve, de bízik benne, hogy a kormánypárt nem lesz elutasító. „Nekem szimpatikusak voltak Marek Maďarič kulturális miniszter szavai, amellyel a szlovák Művészeti Alap létrehozását indokolták, azaz a kultúra és a művészet önkormányzása” – mondta Solymos.

Az alelnök szerint a tervezetük számol mind a 13 kisebbség kultúrájának finanszírozásával. „Meg kellett oldani az önkormányzatiság kérdését is, vagyis azt, hogy a kisebbségek hogyan döntsenek autonóm módon a saját kultúrájuk finanszírozásáról, és meg kellett oldani a keretösszeg felosztását a kisebbségek között” – magyarázta az alelnök. A párt a kisebbségi szervezetekkel való egyeztetés után, várhatóan az őszi ülésszakra terjeszti majd be a törvényjavaslatot a parlamentbe.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás