_

Szlovákiában is tombol az influenza

Szlovákiában is folyamatosan nő az influenzás betegek száma, de országos járványról nem beszélhetünk, egyelőre csak helyi és járási szintű járványok alakultak ki. Rossz hír, hogy nálunk is előfordul a mutálódott influenzavírus, amit a Közegészségügyi Hivatal is megerősített. Vagyis a beoltott személyek ugyanúgy megbetegedhetnek, mint azok, akik nem kaptak védőoltást, írja az Új Szó.

Az elmúlt héten több mint százezer akut légúti megbetegedést jelentettek, az előző héthez képest 9,2 százalékkal többet. Noha a múlt héten országszerte bezártak 112 óvodát, 113 alap- és 63 középiskolát, és a 2013/2014-es szezon hasonló időszakához képest most lényegesen több beteget jegyeznek, egyelőre nem beszélhetünk országos járványról.

Csehországban már tombol a járvány – összehasonlításképpen: ott 100 ezer lakosra 1850 beteg jut, négyen meghaltak, 27 személy került kórházba, ezzel szemben nálunk „csak” 515,6 influenzás eset jut 100 ezer lakosra, ami az akut légúti megbetegedések 17%-a. Influenzára visszavezethető halálesetet nem jegyeztek fel, kórházban pedig egyelőre két középkorú férfit kezeltek.

A legtöbb beteg gyerek

Az orvosok által jelentett betegek túlnyomó többsége gyerek volt, közülük is a 0–5 év közöttiek voltak a legtöbben. Az influenzavírus a 6–14 év közöttieket támadja a legjobban – százezer lakosra 1490 iskolás korú beteg jut. „Nyitra megyében jegyezték a legtöbb légúti megbetegedést, itt volt a legtöbb influenzás is. A legkevesebb beteget a Zsolnai kerületben tartják nyilván. Az influenzavírus egyelőre legkevésbé a Pozsonyi kerületben támad” – tájékoztatott Ivan Rovný országos tisztiorvos.

Az influenza az esetek többségében viszonylag nyugodt lefolyású, mindössze a betegek 2,5%-ánál léptek fel szövődmények. A betegséget okozó vírus elsősorban cseppfertőzéssel, köhögéssel, tüsszögéssel terjed. A lappangási idő 1–3 nap, a betegség legkésőbb a fertőzéstől számított harmadik nap hirtelen jelentkezik, egyik napról a másikra. Fő tünetei a nagyon magas, 39–40 fokos, hirtelen kezdődő láz, izomfájdalom, elesettség, nátha, torokfájás, fullasztó száraz köhögés. Ha nem alakulnak ki szövődmények, a tünetek 3–5 nap után enyhülnek, teljes gyógyulás 2–4 héten belül várható. A leggyakoribb szövődmények közé a légcső-, középfül-, tüdő-, orr- és arcüreggyulladás tartozik. A komplikációk az idősebbeknél és súlyos szívbetegségekben szenvedőknél életveszélyesek is lehetnek, ezért jobb, ha ők már az első tünetek jelentkezésekor ágyban maradnak.

Mutáns vírus

Orvosok szerint a legjobb védekezés a megelőzés, és néhány különösen veszélyeztetett csoportnak – az 59 éven felülieknek, a krónikus légúti és szívbetegségben szenvedőknek, a szociális intézmények ügyfeleinek, a gyerekeknek – kimondottan ajánlják a védőoltást, mondván: a védőoltás esetleges mellékhatásainak veszélye elenyésző az influenza tüneteivel, szövődményeivel szemben. Csakhogy idén mutálódott az influenzavírus, amivel a mostani idényben beszúrt védőoltásokban levő vakcina gyártói nem számoltak. „Korábban ilyesmi nem szokott előfordulni. A vakcina összetételét mindig tudományosan határozzák meg. A mostani helyzet atipikus, amiből le kell vonni a tanulságot” – nyilatkozta az iDNES.cz hírportálnak Rastislav Maďar neves cseh járványszakértő.

Szlovákiában ebben az idényben ugyanaz a vakcina van forgalomban, mint a cseheknél, és az ÚVZ megerősítette: nálunk is támad a mutálódott vírus. „A Fertőző Betegségek Megelőzésével és Ellenőrzésével Foglalkozó Európai Központ (ECDC) adatai szerint a legtöbb európai országban túlnyomórészt az A(H3N2) vírustörzs fordul elő, és e vírus laboratóriumi mintáinak a többsége különbözik az oltóanyag törzsétől. Ebből eredően várhatóan kevésbé lesz hatásos az oltás. A vakcina mégis jó védelmet nyújthat a szövődményekkel és az A(H1N1)pdm09 vírussal szemben, mely 2009-ben világjárványt okozott, és azóta is benne van a levegőben” – magyarázta az Új Szónak Lenka Skalická, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás