Nem győzte meg az ellenzéket a szlovák miniszter

Nem győzte meg az ellenzéket Viliam Čislák egészségügyi miniszter arról, hogy a pozsonyi kórházat PPP-projekt keretében lenne a legjobb felépíteni. Az egészségügyi miniszter a parlamentben védte a szaktárca elképzelését, amely szerint az új központi kórházat a közszféra és a magántőke együttműködésében lehet a legolcsóbban felépíteni és üzemeltetni. Az Új Szó Online beszámolóját idézzük.

Nem lesz privatizáció

„A szaktárca a legjobb megvalósítási formát választotta, a PPP-projektek sikeresek több más országban is – állítja Čislák. – Így épültek kórházak Spanyolországban, Franciaországban, Izraelben és Hollandiában is.” Cáfolta ugyanakkor, hogy a minisztérium egyben privatizálni akarná a kórházat, állítja, hogy az állam marad a 100 százalékos tulajdonos. Ugyanakkor a befektető amellett, hogy felépíti a kórházat, 30 évig üzemelteti is, amiért az állam összesen 6,3 milliárd eurót fog kifizetni, vagyis az éves fenntartás mintegy 210 millió euróba kerül majd.

A kórház építési költségei jelentik a legkisebb tételt, az épület maga mintegy 120 millió euróba kerül majd, az egészségügyi és a kommunikációs felszerelés újabb 45 millió eurót visz majd el.

Kell kórház, de nem így

Az ellenzék nem vonta kétségbe, hogy szükség van a kórházra, ám elfogadhatatlannak tartja, hogy PPP-projekt keretében akarja finanszírozni a kormány. A kabinet azzal érvel, hogy ezt a finanszírozási módszert tartja a legolcsóbbnak a projekt megvalósíthatósági tanulmánya. Daniel Lipšic (Nova) azonban megkérdőjelezi a tanulmány eredményét.

„Ha a minisztériumnak meggyőződése, hogy a magánszektor olcsóbban tud kórházat építeni, mint az állam, akkor miért épít kórházat a belügyi és a védelmi tárca Pozsony központjában” – utalt az ellenzéki képviselő arra, hogy lassan elkészül a két tárca közös projektje, a Szent Mihály Kórház. Ez ugyan sokkal kisebb, így olcsóbb projekt is, mint az egészségügyi minisztérium által tervezett központi kórház. Lipšic szerint vannak olyan tanulmányok is, amelyek azt bizonyítják, hogy a PPP-projekt a kevésbé előnyös megoldás.

Kórházkötvény

Alternatív finanszírozási módot javasolt Jozef Kollár független képviselő, aki szerint az államnak kórházkötvényeket kellene kibocsátania, amiket csak természetes személyek vásárolhatnának meg, és az így befolyt összegből lehetne fedezni az építés költségeit. Viliam Novotný független képviselő szerint a kórházépítést rosszul készítették elő, homályos a finanszírozása és megköti a következő kormányok kezét. „Úgy vélem, hogy az egész PPP-projektet egy konkrét érdeklődő igényeinek megfelelően készítették elő, amelyik szép, 30 éves járadékhoz jut” – jelentette ki Novotný.

A minisztérium cáfolta, hogy a kórház üzemeltetője évente mintegy 15 százalékos haszonra számíthatna. „Ez a hozam, nem pedig a nyereség, és ez még a versenypárbeszéd témája lesz” – állítja a miniszter. Jelenleg folyik azoknak a befektetőknek a kiválasztása, akik részt vehetnének a versenyben.

A kórházépítés legkorábban 2016 végén kezdődhet, a gyógykezelést 2018 közepén kezdhetnék meg benne az orvosok. Az intézmény 880 ágyas lesz, évente 44 ezer beteg kezelését tervezik. Az új kórház a régi pozsonyi katonai kórház helyén épülne fel.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás