_

Közös sikertörténetek által lehet eljutni a magyar-szlovák viták megoldásához

Magyarország és Szlovákia közös sikertörténetek által tud eljutni a köztük lévő “forró témák” megoldásaihoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

A magyar diplomácia vezetője erről első hivatalos külföldi útján beszélt, miután tárgyalt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter elmondta: nem véletlen, hogy első útja Pozsonyba vezetett, hiszen a magyar-szlovák kapcsolatrendszer stratégiai fontosságú és a szélesebb körű, közép-európai együttműködésnek is fontos láncszeme. Hangsúlyozta: vannak ugyan “forró témák” a két ország között, ám ezeket kulturáltan, európai módon kell megoldani és azok megoldásaihoz közös sikertörténetek által lehet eljutni.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Félmilliós sztrájk Franciaországban

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban - Párizsban és mintegy hetven vidéki városban a rendőrség szerint több mint 510 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Az Air France járatainak mintegy harmadát törölte, a vasúti vonalakon a vonatok alig tíz százaléka közlekedett.

Read More »

Európának még van esélye klímasemlegessé válni 2050-re

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.

Read More »

Babisnak esze ágában sincs visszafizetni az uniós támogatásokat

Csehország semmilyen brüsszeli támogatást nem fog visszafizetni az uniós kasszába - jelentette ki szerdán Andrej Babis cseh miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy lapértesülés szerint az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése megállapította: Prágának több százmillió koronát vissza kell utalnia az ő politikai és gazdasági tevékenysége közötti összeférhetetlenség miatt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás