A kárpátaljai magyarság parlamenti képviseletének alakulása a független Ukrajnában

A kárpátaljai magyarságnak – hat éves megszakítással – húsz éve van képviselete a független Ukrajna parlamentjében.

A kárpátaljai magyarok 1989-ben megalakult érdekképviseleti szervezete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 1990-ben, még az egykori Szovjetunió kötelékében, bekapcsolódott az ukrán parlamenti választásokba. A magyar szervezet akkori elnöke, Fodó Sándor a Nagyszőlősi járásban indult a törvényhozási mandátumért, ám a magyarok számára hátrányos etnikai arányok miatt alulmaradt a megmérettetésen.

A független Ukrajnában 1994-ben tartott első parlamenti választásokon három magyarok által is lakott kárpátaljai járásban indított képviselőjelölteket a KMKSZ. Tétje azonban csak a Beregszász központú választókerületben tartott voksolásnak volt. A megmérettesen Fodó Sándor KMKSZ-elnök indult helyettese, Tóth Mihály ellen, aki akkor a Beregszászi járás vezetői tisztségét is betöltötte. Az összecsapásból Tóth került ki győztesen, ám ennek a KMKSZ szakadása lett a következménye. A mögötte felsorakozott, kisebbségben lévő középszintű szervezetek kiváltak a KMKSZ-ből és Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma (KMSZF) néven egyesültek. Később a KMSZF tagszervezetei betagozódtak a korábban Fodó által létrehozott, országos szintű Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségbe (UMDSZ), amely a magyarországi baloldal támogatását élvező Tóth Mihály vezetésével a KMKSZ ellenlábasává vált.

A következő, 1998-as, vegyes rendszerű parlamenti választások, amelyek a KMKSZ és a belőle kivált szervezetek küzdelmének a jegyében zajlottak, Kovács Miklós akkori KMKSZ-elnök és Tóth Mihály párharcát hozta a Beregszász központú, magyar többségű választókerületben. A voksolásból Kovács került ki győztesen. A parlamentben – a magyar szervezet jóváhagyásával – belépett a jelenlegi ukrán elnök, Petro Porosenko által szervezett Szolidaritás elnevezésű frakcióba.

A 2002-es parlamenti választásokon a magyarországi jobboldal támogatását bíró Kovács ellen a kárpátaljai magyar politikai életben röviddel korábban feltűnt Gajdos István szállt ringbe az UMDSZ támogatásával. A felek közötti, korábban nem tapasztalt hevességű küzdelemből Gajdos került ki győztesen a magyar többségű, Beregszász központú választókerületben. A KMKSZ azzal vádolta ellenfelét, hogy csalással jutott parlamenti mandátumhoz. Kovács keresetet nyújtott be a választási manipulációval kapcsolatban a strasbourgi emberjogi bírósághoz, amely a KMKSZ elnökének adott igazat.

A magyarországi baloldal által is támogatott Gajdos István 2002 után a parlamentben az akkor vezető ukrán politikai erőnek számító Ukrán Egyesített Szociáldemokrata Párt (SZDPU) frakciójában tevékenykedett, majd a 2004-es narancsos forradalom után átlépett az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) frakciójába. A 2006-os parlamenti választások előtt módosították az ukrán választójogi törvényt, ezért a voksoláson csak pártok indulhattak, így 2012-ig nem volt magyar képviselő a kijevi törvényhozásban.

A 2012-es törvényhozási választásokra visszaállították ugyan a vegyes választási rendszert, ám a korábbi magyar többségű választókerületet három részre osztották, így magyar jelölt nem indulhatott eséllyel a voksoláson. Ennek ellenére ismét lett kárpátaljai magyar képviselője az ukrán parlamentnek, mert az akkor kormányzó Régiók Pártja (PR) befutó helyet ajánlott fel Gajdos István UMDSZ-elnöknek annak fejében, hogy a szervezet a választáson a PR-t és annak a magyarok által is lakott térségben induló egyéni jelöltjeit támogatja.

Gajdos 2012 decemberétől az ukrán parlament emberi jogi, kisebbségi és a nemzetiségek közötti kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó parlamenti bizottság titkáraként tevékenykedett a PR frakciójában. Ebből a Viktor Janukovics államfő bukását hozó 2014 februári kijevi események után kilépett, és azóta független képviselőként működik.        

A 2014. október 26-ra kiírt, előrehozott parlamenti választásokon ismét van esély arra, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeit képviselő honatya jusson be az ukrán törvényhozásba annak ellenére, hogy a KMKSZ kérése ellenére az illetékes választási hatóság nem hozott létre magyar többségű egyéni választási kerületet. Az ukrán államfő támogatására létrejött, a nevével jelölt Petro Porosenko Blokkja (BPP) befutónak számító 62. helyet ajánlotta fel a listáján Brenzovics László KMKSZ-elnöknek. Vezetőjének BPP általi jelölését elfogadta a KMKSZ választmánya.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás