Mindent elhisznek a jelölteknek

Becsületbeli nyilatkozatot kér a Híd és az MKP polgármesterjelöltjeitől arról, hogy támogatni fogják a kétnyelvűséget. Szankciók nem lesznek, és annak is hinni fognak, aki polgármesterként ciklusokon keresztül tétlen volt ezen a téren.

Fontos kritérium lesz a jelöltek kiválasztásánál a kétnyelvűség, vagyis a magyar nyelv hivatali használatának elősegítése az őszi önkormányzati választáson – derült ki Jakab Elemér, a Híd elnökségi tagja és Őry Péter MKP-alelnök vitáján, melyre a Gombaszögi Nyári Táborban került sor. A két párt becsületbeli nyilatkozatot fog kérni a polgármesterjelöltektől, melyben megígérik, hogy mindent megtesznek a kétnyelvűség érdekében.

Ezt több területen is megtehetik: az utcanévtáblák – melyek sok helyen csak szlovák nyelvűek – kihelyezése önkormányzati hatáskör, a település vezetősége dönt arról is, milyen nyelven kommunikál a lakosokkal, valamint csak rajta múlik, lesz-e magyar nyelvű weboldala. Utóbbi például a magyarlakta települések nagy részének nincs.

A becsületbeli nyilatkozatnál viszont többet nem kérnek. Lapunk kérdésére mindketten azt mondták, annak a jelöltnek az ígéretét is elhiszik, aki már több ciklus óta vezeti települését és hanyagolta eddig a témát. Szankciók pedig nem lesznek.

Egyébként a becsületbeli nyilatkozat is előrelépés, korábban nem voltak ilyen jellegű megkötések a jelöltekkel szemben. Őry szerint vannak pozitív példák is a kétnyelvűség terén: például 2010-ben először tették le magyarul is az esküt a polgármesterek és a helyi képviselők. A magyar nyelvű weboldalak száma is nő, igaz lassú tempóban.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás