Friss hírek

Magyarokat is harcba visznek Ukrajnában

Magyar származású áldozata is van már a kelet-ukrajnai harcoknak és az ATV Híradó úgy tudja, hogy nyolc magyar férfit vittek el Beregszászról fegyveres kiképzésre. A hivatalos közlések szerint azonban csak hivatásos és önkéntes katonákat visznek harcolni.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az ATV Híradóban elmondta, hogy nincs az országban sorozás, csak meghatározott szakmájú tartalékosokat hívtak be, de nem tud arról, hogy valakit akarata ellenére vittek volna el.

A beregszászi Mihók Marianna ezzel szemben azt mondta, hogy férje behívót kapott, amit nem akart átvenni, de azt mondták neki, hogy akkor rendőrrel vezettetik elő. Ezt nem merte meglépni, így bevonult. Az asszony szerint egy évig ott tartják férjét és bármikor keletre vihetik harcolni. Azt is mondta, hogy csak Beregszászon nyolc magyar férfival jártak el hasonlóan.

Brenzovics azt mondta, hogy ilyen problémával szervezetükhöz senki nem fordult, viszont kérték az ukrán vezetéstől, hogy a kárpátaljai zászlóaljat küldjék haza, mert március óta nem pihentek. A 250 fős hivatásos egységből öten haltak meg a harcokban, közülük egy ember magyar származású.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Az erdélyi turizmusnak is betett a koronavírus

A koronavírus-járvány megállította az erdélyi turizmus növekedését, így 2019 novembere és 2020 márciusa között az Erdélybe érkező vendégek száma 14,1 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 13,7 százalékkal csökkent - közölte kedden az Erdélystat.ro portál a romániai megyei statisztikai hivatalok adatait összesítve.

Read More »

Piaci körkép: recessziós félelmek miatt gyengül a DAX

Alacsonyabban forognak ma az európai indexek, a befektetők amiatt aggódnak, hogy a továbbra is emelkedő koronavírus-fertőzések újabb lezárásokhoz és korlátozásokhoz vezethetnek, ami negatívan befolyásolja a világgazdaság helyreállását. Németország, Olaszország és Spanyolország összesen 1.876 új esetet jelentett hétfőn a vasárnapi 407 eset után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás