Nekimentek az államfőnek

Éles támadást intézett a jobboldali Traian Băsescu román államfő ellen Titus Corlăţean, a bukaresti kormány szociáldemokrata külügyminisztere, amiért az államelnök a néppártiak oldalán avatkozott be az európai parlamenti (EP) választási kampányba pénteken.

A külügyminiszter hamisnak nevezte Băsescu azon állítását, hogy a Moldovai Köztársaság és az Európai Unió társulási egyezményéhez “nehezen” lehetett megszerezni az EP szocialista frakciójának támogatását, és “szégyentelen ködösítésnek” minősítette azt a támadást, amelyet az elnök intézett a szocialisták által EB-elnöknek jelölt Martin Schulz ellen.

„Nincs benne semmi tisztelet a valósággal szemben, és bármikor kész besározni nyugati partnereit egyéni érdekei kedvéért” – fogalmazott pénteki közleményében a külügyminiszter, aki szerint Băsescu részrehajló magatartása Románia külkapcsolatait sodorja veszélybe. Corlăţean úgy vélekedett: az államfő megsérti az alkotmány által megkövetelt politikai semlegességet és „szovjet komisszár” módjára próbálja nézeteit a választókra erőltetni.Băsescu korábban az EP-választás tétjére figyelmeztetett, és rámutatott, egyebek mellett a május 25-i voksolás eredményén múlik, hogy néppárti vagy szocialista elnöke lesz-e az EB-nek. A néppárti Băsescu bírálta Martin Schulz Ukrajnával kapcsolatos álláspontját.

„Schulz úr számára a Krím elcsatolása kész helyzet: ez van, maradjunk nyugton. Valószínűleg hasonlóan viszonyulna ahhoz is, ha a helyzet tovább rosszabbodna, Románia kárára” – jelentette ki Băsescu az EP elnökének egy márciusi állásfoglalására utalva az EP választási kampány kezdete alkalmából tartott pénteki sajtóértekezletén.

Romániát az alkotmány szerint az államfő képviseli a nemzetközi kapcsolatokban, így a külpolitika irányításában is döntő szerepe van. A jobboldali Traian Băsescu államfő és szociáldemokrata Ponta-kabinet között azonban éles politikai csatározás zajlik, ezért a külpolitika terén is hangsúlyeltolódások figyelhetők meg annak függvényében, hogy az államfő, vagy a külügyminiszter szólal-e meg egy ügyben.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás