Bugár támogatná az esélytelen Bárdost

Ha a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökjelöltje, Bárdos Gyula bejutna az államfőválasztás második fordulójába, Bugár Béla támogatná őt.

A Híd elnöke ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy ha a második körbe bejut egy magyar jelölt, akkor az biztosan alulmarad a szlovák jelölttel szemben. Bugár szerint az MKP ezzel akár a Smernek is segíthet megnyerni a választást.

“Ez az ő felelősségük” – mondta a TASR hírügynökségnek nyilatkozva Bugár Béla, aki bevallotta: kollégái őt is kérlelték, hogy induljon az államfőválasztáson, de ő elutasította ezt a lehetőséget. “Ha a választás második fordulójába bejut egy magyar jelölt, abban a pillanatban kijelenthetjük, hogy szlovák ellenfele fog nyerni. Óriási felelősség terhelné a jelöltet amiatt, hogy ezzel a Smernek segít megnyerni az elnökválasztást” – véli a Híd első embere.

Az elnökválasztásra 2014. március 15-én kerül sor. Amennyiben az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát, akkor a március 29-i második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapó jelölt mérkőzik meg egymással. Az új államfő június 14-én kerül beiktatásra, ekkor jár le Ivan Gašparovič mandátuma.

A 2014-es elnökválasztás legnagyobb esélyesének Robert Fico jelenlegi kormányfő számít. Az ellenzéki oldalon számos jelölt van, a legnagyobb esélye talán Pavol Hrušovskýnak van, akit a KDH, a Híd és az SDKÚ-DS támogat. Az elnökválasztáson a Magyar Közösség Pártja jelöltjeként Bárdos Gyula is indul, valamint megméretteti magát Radoslav Procházka független parlamenti képviselő, és Ján Čarnogurský KDH-alapító is. A jelöltek közt szerepel Peter Osuský (SaS) és Milan Kňažko, a Dzurinda-kormány kulturális minisztere is.

Több polgári jelölt is jelezte indulási szándékát, többek között Andrej Kiska vállalkozó, a komáromi Bósza János, a kassai Leonid Chovanec, Viliam Fischer szívsebész és Jozef Šimko rimaszombati polgármester is.

Kitekintő / Parameter.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás